Zakatoló életvonatok
kattogó kerekek
őszi napfény bágyadó sugára
utasok
szűkség
szükség
szürkeség
szorongató semmiségek
fakó kérdések
válaszok
ülőhelyünk foglalása
aztán
új
szavak
áramlanak
színek kerülnek sematikus palettára
bogak és ágak
más fényt adnak egy széthullani készülő világnak
mire a vonat céljához ér
olvadó szívkohó
száz
ezer
szikrával
robban
éled
az
élet
kaján mosollyal figyelnek angyalok
nézd csak ott azt az alakot
ereiben
táncra perdülő vérlemezkék
átpirosítják majd a reggelt és az estét
bágyadt
testében
vadult sejtek
késő ősszel tavaszról feleselnek
egy
út
két
utas
évtizedek tompa máza reped talán
egyetlen kérdés akad csupán
örömmé lesz-e a kései ajándék
élete
csendes
alkonyán?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése