Alkonyi fények és árnyak

 

A

mi

Dunánk egészen összehúzza magát

pőre partokon

kőkupac

kagylótörmelék

víz sodorta száraz ág

fekete madarak szállnak

szél suhan

lánc csörög

s

egy

árva csónak túlsó parton megmoccan

varázsütésre utolér az alkonyat

szellő munkál 

alkonyi fényt gyújtogat

nyugat felé repülő vadlúd csapat

csendesülve folytatják az útjukat

 

vér és tűz már hadban állnak

szikra pattan

füst illan

sötétedik

itt-ott őszi sárga szín még felvillan

 lent a füzek új csodára sóvárogva 

hullatják a levelet

bokor rezdül

menny és pokol kegyetlenül küzdenek

 

fejünk fölött

kerozin csík ejt az égen mély sebet

a

magasban valahol

láthatatlan repülőgép felhők

között célja felé araszol

árny suhan a torony fölött

est harangja száz sóhajra válaszol

 fölgyúl a víz

rozsda barna csendességben

hullám szalad komp lódul

köhécselve nagy teherrel megrakodva

elindul

szorgalmas szél rendezi a képeket

itt pontos

amott pedig elnagyolva elhagyja részletet

fény foltok és habrózsaszín pamacsok

városom a túlparton

glóriás fényben ragyog

csodás képet vetít rá a vágyódó képzelet

majd az első utcalámpa

megmutatja valósággá szűkítve lényeget.