Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2022. március 12., szombat

Háború és béke...

 

 

Sok minden volt és van, ami sosem kerül a nyugat civilizált , kozmetikai kezelésen átesett híradásaiba, s mi is többnyire azért tudunk róla, mert közel vagyunk. Szívben és földrajzilag.
"Túl" közel - Erdélyhez.
"Túl" közel - Kárpátaljához.
Így nem csupán a bemondott fél, negyed igazságok zaklatják fel életünket, hanem a való fájdalmas mezítelensége.
A napokban gyakran felidéződik bennem az a kép Kolozsváron, amikor a vércseppek még látszottak a belvárosi tér kövein. Január eleje volt, metsző hideg, s mi egy dugig megrakott daciával vittük településünk adományait. Hazafelé -16 fokban, a sziporkázó királyhágói látvány volt az ajándék, a sok szomorú történet után.
De felsejlik nyolc évvel ezelőtti kárpátaljai utam is, melynek során sokat láttam, de korán sem eleget. A világ egyik legkorruptabb országa, Európa egyik leggazdagabb vidéke.
És milyen az élet ott?! Vetődik fel a kérdés - a donyeckiek léte lassan évtizedessé merevedő borzalom, a kárpátaljai vidéken mély szegénységben vergődök százezrei.
Nyelvtörvény.
Szociális kiszolgáltatottság.
Olykor ultranacionalista támadások.
Meggyalázott magyar emlékek.
Házkutatások és lehallgatások.
Amerika barátság. Mely nem egészen felebaráti. Mert uncle Joe fél szemmel a medvére pislog, s arra biztatja a színészt, hogy huzigálja csak bátran a rusz medve bajszát, mert az óceánon túli birodalom majd megóvja őt.
Hát nem.
Milliók vergődnek, rohannak a semmibe.
Gyászolnak.
Feslett nyomorúság, hatalmi játszma tanúi vagyunk.
Tankok, vér, félelem.
Hazug és értelmetlen összevisszaság.
Halványodó remény, hogy van e még otthon, lesz e még visszatérés?!
Életmilliókkal játszanak.
Játszunk mi is....
Gurul, pörög a dobókocka - Ki nevet a végén?
Nehéz a szívem, de velük nevetek.
Tört arcú gyerekek kóstolnak bele ismeretlen finomságokba, élvezik a meleg menedéket, s szorongatják szívükbe elhagyott szeretteik vágyott képeit.
 
Mackókat rakosgatnak az ügyes kis kezek, új játék, új színek próbálják enyhíteni a felkavart félelmeket.
 

 
 
 
 
Háború van, s a kérdés csak egy lehet: A végén lesz valaki, aki majd nevet?!
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése