Vacog és remél
kitakart selymét igazgatja
vágyódik
olvadón ölelő tavaszra
korai még a reménység
hiába csábít a messzi
égi
kékség
s
a
könnyed kis szelek
fűz barkákat ha lágyan megintenek
ők is elhiszik hogy itt a kikelet
cinke repül és boldogan dalol
mellénye sárga
napfényre várva fújja a nótát
nyitni kék
de
bármilyen bársony is az ég
a
friss
sokat sejtető illatok
mégis távol maradnak
nincs ereje a napnak
éjszakára
mínuszok veszik át a hatalmat
fagyzugok
fáradt
szomjas utak
pocsolyával most nem vidítanak
mégis
elindulunk újra meg újra
keresni
kutatni
nem gondolva tegnapi sebhelyekre
háborúra és múltra
a
remény
halk szívkedves hangon súgja
nem lesz okunk a búra
béke lesz megint
vad szelekkel tépett sötét sálak
lekerülnek
merész boldogan
intünk búcsút a kopott télikabátnak
és
harsány kiáltással örvendezünk
egy
avar közt villanó
furcsa kis virágnak
itt vagy hát végre
éreztem hogy élsz s én újra megtalállak!
/ Az "én" martilapum eltévedt növényke, se agyag, se víz, se rét... erdei út mentén bukkantam rá egy éve. Mivel nem jegyeztem meg merre is volt pontosan, az elmúlt napokban több erdei ösvényt végig jártam, remélve, hogy meglelem. Tartottam tőle, hogy az erdőirtáson dolgozó munkagépek eltaposták. De NEM! Tegnap megleltem és bearanyozta a délutánomat! Él és szaporodik a drága kis gyógynövény, hála érte. Kell az életszépítő öröm és remény./
Isten gondoskodik a remény jeleiről! És áldást ad az ilyen szép versek által is!
VálaszTörlés