ZŐD vagyok...
Korai ébredésem ma (végre) elmaradt. Hat előtt ébredni, maga a csoda. Egyéb napokon 3.30 és 4.48 közötti időpontra tehető. Talán az esti muzsika szerezte nekem a jó alvást, jaj a szívem ILLÉS dalok kísértek álomhatárra.
Először is hála, az új napért, s a hosszabb alvásért IS. Azután kávé, mivel nem kedvelem az állott vízből készültet hát kieresztem a csapot (vizet felfogva), nem túl forró, tejszín csorgatás és a napi adag mézecske - édes élet! Ződségem bizonyítéka a kortynyi zöld dió pálinka, csak, hogy tökéletesen kezdődjék a nap, tényleg csak egy korty!!!
Kilépés, reggeli csodálkozás a gyönyörű panorámán, s a sokat ígérő, de semmit sem hozó fellegek felé némi érdeklődés... de hamar belátom, hogy ma sem bízhatom rájuk a kertet. Hetek óta semmi, hacsak azt a néhány cseppet nem tekintjük mennyei áldásnak, ami legfeljebb a port mosta le a levelekről. Szárazon szomorkodó bokrok és fák, az esti locsolás talán életet mentett, de derűre nem serkentette a növényeket.
Lustaság félegészség - tartja gyermekkorom egyik kedvenc mondása, a tegnap elodázott "közfeladatomat" ma nem halaszthatom. ZŐD vízhatlan papucsba bújtatom a lábam, s elindulok a locsolókannával. Útközben néhány invazív ecetfa sarjat sikeresen másvilágra segítek, hagyjanak helyet az értékes növényeknek.
Duna! - pár percnyi séta után mélyebben lépek a folyóba, a víz a ződ vízhatlan papucsba csurog, a megmerített locsolókannával a cuppogó papucsban felballagok az üdvözlő táblához. Locsolás három fordulóban. Bánatos virágok küzdenek létükért, nincs szívem kihuzigálni a fonnyadt árvácskákat, legalább a magjukat szórják el. A kokárdavirág jól bírja, lassan még meg is kedvelem. A múlt heti gazolás eredményes volt, a mélyben lapuló tarack még nem bújt ki. Szép az idő, magasban a templom torony mögött könnyű felhők... nem hiszek nekik.
Hazafelé nézem a partoldal siralmas állapotát, döbbenetes nemtörődömség mindenfelé. Hiába kérdezem magamtól, hogy miért nem becsüljük a természetet?! Töprengés helyett vizet kap a szomszéd előtt virító rózsabokor - büszkeségem, hogy 16 éve életben tartom, meghálálja a gondozást, most is tömve van virággal."Új" perspektívából nézem a tájat, közben sárguló bokrok alá folyik a víz, remélem megmenekülnek.
Szeretett hársfáim várnak, a négy égbe nyújtózkodó szépségnek, az év minden szakaszában terve van velem... Megmozgatnak, gondjuk van rá, hogy ne unjam magam túlságosan. Bár vasárnap reggel nem szokásom, de most dologba kezdek... seprű, lapát, stb. Édesanyám a kapálásra esküdött, mint gyógymódra, én pedig a seprű jótékony hatása mellett teszem le a voksom. Megmozgat, keresztcsatornailag rendben tart, frissíti az elmét, miközben fölös energiámtól megszabadít. Hatalmas kupacba gyűlik a hárs elszáradt virága, irány a komposztáló, mondom, hogy ZŐD vagyok. A nagy kupacból, talán lesz 10 dkg föld tavaszra... már alig fér a nagy keretbe, de majd a szomszéd füve lenyomja és segít a bomlási folyamatban. Bevallom együtt füvezünk. Ő levágja kertjében, én pedig a nyesedéket befogadom a komposztálóba. Mindketten jól járunk. Hihetetlen gyorsan bomlásnak indul a fű, szinte forró, amikor a zsákból kikerül...
Ma a lehulló "szemetek" összegyűjtése közben nem törekedtem arra, hogy minden egyes sarok makulátlan legyen, mégis megzavartam valakit... hosszasan figyeltem kitinpáncélját, s kerestem számára egy alkalmas helyet. Tisztelem az életet, és örülök a lakóknak, akik megtisztelik a kertet. (Meztelencsigáék kivételt képeznek, egyetlen előnye az aszálynak, hogy a számuk radikálisan csökkent.)
Tiszta a terep, a slagból áramló víz mindent letisztít, cseppjei lefolynak a növények közé... itókájuk lesz a rovaroknak. Egy nemrégiben kapott gyermekmedence az idei sláger nálam... néhány naponta újra kell tölteni, most még üres, az öngyilkos kártevők tucatját mosom le a faláról, ezek a kis feketék szétluggatják a növények levelét, ebbe halt bele egyetlen violám és a kedves sarkantyúvirágocska is. Ma a feltöltés napja van, 2-3 naponta kell vizet cserélnem. Egy csepp sem vész kárba, a szomjúhozó bokrok nagy örömére. Meg az enyémre! Ebben a hőségben számtalanszor megmártózkodhatom benne. És megspórolok néhány zuhanyozást. Nincs csodásabb hűsölés, mint ebben a parányi alkalmatosságban elnyújtózkodva bámulni a hajókat.
Csobog a víz, az utolsó simításokat végzem, tápoldat a cserepeseknek... Közben egy szép pillangóra találok, szárnyát összezárva pihen. Megnézegetem, innen s onnan, de ő hajthatatlanul ellenáll... majd elszáll, a terasz fölött körözve.
Halomnyi paradicsomot hozok fel a kertből, egyéb termésekkel nem dicsekedhetem. De ez is nagy öröm, mert igazi íze van, s az sem mellékes, hogy a méregdrága palánták többsége nem hagyott cserben. Sajna a poloskák az idén sem lazsálnak, naponta vadászok rájuk.
Erősebben süt a nap... a zöld papucs lekerül lábaimról, az órára nézek. 180 perc mozgás, levegőzés a szabadban, másfél kilométer gyaloglás. Egészségemre! Bár írhatnám azt, hogy egészségünkre... s hullana több csepp a kókadó növényekre, akadna gondoskodó kéz a kerítésen túl, megmentőre találnának a hőségben a természet szomjúsággal küzdő növényei. Legalább annyi hasznunk legyen ebben a világban, mint egy szépséges pillangó ránk vetülő árnyéka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése