Hűsség és hűség...

 

Drága barátom ismét meglepett!

A pillanat, mikor beléptem a kis kápolnába megállásra késztetett, csend, hűvös, finom fények, a falakon grafikák, és a posztamenseken parányi szobrok látványa váltotta fel a kint túlfűtött világot. 

Most, amikor az orrunkat sem dugjuk ki szívesen, legfeljebb addig, míg megállapítjuk, hogy a higany szála vészesen közeledik a negyven Celsius felé. Nem keresek szavakat, mert nincsenek is... mit jelent szembesülni az elmúlás és az időtlenség egyszeriségével. Nézem a rajzokat, hallgatom a muzsikát, a köszöntő szavakat, egy mély, rekedtes férfihang verset mond, vakító fehér gyolcs az inge, ülök és olvadok, s ezt most nem a hőség teszi. Annál inkább az érzés, a szép szeretete, a megnyugvást és felrázást egyidejűleg nyújtó hűséges törekvés, amit Gábor lelkész számomra felfoghatatlanul jól ötvöz egymással. Szent pillanatok ezek, cseppet sem profán az egekbe szálló szaxofon hangja (bár ebből méltatlanul kevés adatott), a tehetséges fiatal művészek zongorajátéka, a kápolna egyedi szépsége, az alkotások különleges sugallata.

Kányádi Sándor gondolatai.

Budakeszin valaha metodista szanatórium volt, azután a "szokott" módon elkommunizálták... a rendszerváltás után apámnak is volt némi munkája abban, hogy újra egyházi tulajdonba került a terület, s beindult a Márta-Mária otthon. Nem időznék hosszasan a múltban, csak még egy mozzanat, amikor Szuhánszky Gábor lemutatott a kertbe, s azt mondta: Ide templomot tervezek! Mi tagadás volt bennem némi kétség, de hála Istennek és a nagyot álmodónak nem lett igazam. Azóta évek teltek el, s az álom valóság. A szépség és a szentség otthona. Ha valami közös van bennünk a lelkésszel, nem csak a miskolci ifjúsági korszak, nem csak a hátsó padban lábat lógázó, mocorgó kisgyerek...  

A hűséges rajongás az Isten teremtette világ szépségei iránt!

Hosszú idő után ismét adatott lehetőség, hogy a művészetek számára ajtó nyitódhasson Budakeszin! Ambrus Sándor 49 évének megindítóan nagyszerű lenyomata már a kapuban köszönti az érkezőt, a harangláb, a Wesley szobor és a stoneheng formájában, mindhárom hozzájárul a Márta-Mária otthon arculatához. A Dombóvárra datálható barátság számos szálon fut a mai napig, s ez a nap nem csupán tisztelgés a művész előtt, hanem a lelki közösség vállalása is.

A kápolnában látható grafikák, kisplasztika, egy lezárt, de mégis az időtlenségebe mutató élet tehetségét fémjelzi. Hűvös, tiszta vonalak, a letisztultság és egyszerűség nagyszerűsége rejtőzik és mutatkozik mindenütt!

 

Hűvös teremben nézem az alkotásokat, a nehéz sorsot élt, korán eltávozott Ambrus Sándor lelki lenyomatai között érzem, mily zaklatottan rohan az idő, mily kegyetlenül szorongató az elmúlás gondolata, és milyen nagy áldás a szó, a hang, a muzsika, a kép, a tehetség!

 

Szokott, magamnak teremtett világomból Brill Ibolya ráncigált ki, hisz kitartó invitálása nyomán keltünk útra. A kiállítás apró részleteiben is tetten érhető szorgalma és igényessége. 

Néhány, nem túl jól sikerült képem van az alkalomról, de az érzésről, amit e délután adott a legszebb szívfotók készülhettek!

Köszönöm!

 

A fiatalság áradó muzsikával töltötte meg a teret és a lelkünket.

A kiállítás megtekinthető: Magyarországi Metodista Egyház Budakeszi Templom

Budakeszi Rákóczi u. 2.