Tüskét ráncigál a szél
november dideregve
bebocsátást kér
a
szélforgó megőrült
percig sem henyél
barna
okker
és
narancsos sárga
levél hullt éjszaka a kertre
rátapadt
útra és járdára.
Könnyeket ringat az utolsó muskátli
múlt sirató ködben
szinte semmit sem lehet látni
orromig se - mondhatom
s
kabátom újra állig gombolom.
Sár
sóvárgás
régi szép dalok
bordó bogyók közt
rigó vacog.
Kései rózsák és lepkevirágok
feledve minden gondot
bolondul járják az utolsó táncot
mit sem sejtve
ablakba hajolnak
gyémántszemet rejtve.
Könyörtelenül fogynak a napok
jaj
közel a tél
baljós hírekkel már köröttem kavarog
kilincsemen levél üzenet.
Mit mondhatnék - magamnak s neked
feledve édes s kesernyés éveket.
Nem vártalak ma
nem úgy mint régen
mikor
szerelem
szaladt
aranyló ösvényen
elébem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése