Rózsa
Alkony és hajnal
didergő reggelek
dacolva nyújtózkodsz
és
felém nevetsz
megállok
szemem simít
égbe nyíló rózsa
nekem virít
mert
szerettem
mert
neveltem
mert
kicsippentettem
száraz ágait
hőségek idején
itattam
s
most késő őszig mindenkinek
illatozik.
Utca porába hullnak majd a szirmok
szél sodorja
kapumig kergeti
de
ma
még
ég és ragyog
pompás fejét a szürkeségből
büszkén felemeli.
(17 éve óvom, hogy életben maradjon ez a sarki, gazdátlan bokor, lám az idén is meghálálja,)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése