Alfától...

 

Égi jel köszönt ébredés után, s a reggeli hidegben ki kell lépnem, hogy jól lássam.

A kert deres, a víz fölött pára lebeg, 7 óra 1 perc van, s a nap még a fák mögött tekereg.

Friss az idő, hőfokilag mínuszok röpködnek -4. Nem, nem brutális, hiszen nincs szél, zászló és ág meg sem moccan.

A kályhában eligazítom a fahasábokat, ne lustálkodjanak itt nekem. Gyorsan fellobban a láng, harapja, falja a tűzre tett nagy falatot. 

Nézem.

Meleg.

Itthon.

Azaz OTTHON.

Csend.

Madárék még nem jöttek a hazaérkezésemet követően feltöltött etetőhöz.

Eb nem moccan, macska meg pláne...

Muzsika szól. Szép. Szeretem.

MUZSIKA. - átölel engem most ez a szó.

Örömmel tölt el, hiszen új kifejezés került a gyermeki szótárba!

Nyussz alias Adrian András nagy rajongója a szép hangoknak. Mivel a "masiniszta" nóta előröl és hátulról legalább kismilliószor elhangzott, új dalt exportáltam északra. S mi is lehetne más, mint Lottink kedvenc altatósa?!

APARTA!

Mama az apartát - kéri. Azaz az A part alatt c. nagyívű kompozíciót használom altatós nótának. (Lotti már nem apartázik, szépen tagolta mondja ki a szavakat, előre közli ki lesz a következő szereplő. Bevallom altatáskor alig tudom visszafolyatni a nevetést... filmszerűen játszódik benne a dal, bolhástól, szamarastól, tehenestől, s medvéstől együtt. S ha anyájának dolga van, s én altatom azonnal hatnak a varázsszavak - a part alatt három varjú kaszál... már fut is a szobájába.

Új hely, és új dal, de percig sem kell tartanom a kudarctól....

Mert gyorsan befészkelte magát a szőke buksiba. Aranyos kis rajzok, róka, varjúk, szekér... új szavak és színek! Sajna elveimmel ellenkezőleg cselekszem - Lottival már megbótoltam, hogy 2x nézi meg, s utána a hangya már nagyon fáradt, s így letakarva a telefont még 1x, 2x meghallgatja a dalocskát, mert ugyebár azt tudja, hogy a telefon lemerülhet... végül megelégszik a hangommal, végtelenített apartalattozásban merül álomba.

De Nyussz!

Nyussz azt mondja: Nézni kell Mamó!

S mamó ellágyul a kerekedő magyar tőmondattól... nézzük hát és dúdoljuk...

És mit jegyez meg belőle a szöszke először?! "másik rostál..." énekli magának gyönyörű hangján, s én máris elolvadok.

Muzsika - mondom, s már tudja ő is mit jelent, s ha aludni hívtam, amit egyébként szívesen kihagyna - elég csak annyit mondanom meghallgatjuk a muzsikát, s már szedi is apró lábait, uzsgyi fel a lépcsőn, be az ölembe és addig szól muzsika, mondóka és egyebek, míg  fejecskéje vállamra hull.

Mit sem sejt arról, hogy milyen régről való emlékek fájdítják dajkálás közben szívemet. Mert...

Mert egy réges-régi 1997-es nyaraláson nővéremmel a szépséges montenegrói tengerben mártózva dalolásztuk e dalt boldogan, és rendre megakadt a tű... nem jutott eszünkbe a teljes szöveg.

Mit bántuk mi, hogy varjúból, vagy macskából van e három... a néhai Jugoszlávia legdélibb csücskében élveztük az életet.

BÁR - tenger, napfény, hazafelé kupica rumpuncs a kis török kávézó udvarán, s onnan már csak pár méter a szűk utca, ahol finom ebéddel várt bennünket egy kedves, drága asszony, Rabanasic Gizella - magyar volt, s néhai férje révén került a szép déli vidékre. (Odajutásunk kalandja most nem fér ide.)

Az én drága nővérem unokája alszik el ölemben, neki dúdolok, suttogok, éneklek szép magyar verseket, mondókákat.

Kati, ha megérte volna boldogan ölelhetné, szerethetné, de a sors másképpen rendelé.

 

 

Pótolni szeretném, bár tudom, hogy lehetetlen feladat úgy ölelni, karolni, dajkálni, ahogy az igazi nagymama tenné, ha tehetné.

Szeretem őket. Kit itt, kit ott, kit amott.

Ének, mese, léleklenyomat.

Kedden érkeztem, a hét gyorsan repül, indulok - Hej do Mamó - és visz haza gép, óriás szárnyain.

Velem jön a reggeli ébredés illata, a gyermekek arca, a mosoly, a könny, a játék - az élet szépséges körforgása.

S most nézem az eget, hatalmas A betűt karcoltak a vöröslő égboltra a messze szálló repülők, s nekem elsőkét az ALFA szó jut eszembe.

Alfától - Omegáig!

Végig járni utamat... indulni - megérkezni, örülni és sírni - ahogy rendeltetett.

(S mire leírom gondolataimat szinte el is felejtem, azt a tegnapi lemondóan keserű arcot, amiről talán írnom kellene... lefitymáló megjegyzést "welcome in hungary" - mert a busz vezetője kérni merészelte a jegyhez tartozó igazolványt... a hölgyet, aki perfekt angolsággal mormogta el a szavakat útitársnőjének. A drága kabát, sportos ruházat jó módról árulkodott. Néztem egy darabig szótlanul, s aztán behunyt szemmel hagytam, hogy a nap melegítsen, busz röpítsen, s bujkáló jó érzések fényei motozzanak bennem.)

 

Itthon otthon vagyok - Isten hozott haza!