Tegnap újra nekiveselkedtem a keresésnek - martilapu megtalálása volt a terv, de be kellett látnom, hogy nem élték túl a téli fakitermelést. Mielőtt végképp meggyőződtünk arról, hogy kipusztul a ritka kis növény egy régi ismerőssel találkoztunk, mely az elmúlt évben rejtőzködött szemünk elől.
KÓNYAVICSORGÓ telepre leltünk, nagy számú növényke vicsorgott ránk, alig kibújva a vastag avarszőnyeg alól, különleges látvány.
Minden változóban... hóvirágok távozóban, egyre nyurgább szárat növesztve. Az erdei ösvényen haladva erőteljes kopácsolásra lettünk figyelmesek. A távvezeték óriási oszlopa alól kiáltották a munkások, hogy nem mehetünk arra, nehogy egy csavar fentről a fejünkre pottyanjon. Megtorpantunk, majd ismét szóltak, hogy menjünk, addig abbahagyják fejünk fölött a munkát. Négy férfi dolgozott a magasságban. Lenti is többen voltak - megköszöntük a türelmet, s ők is köszöntek, ráadásul föntről is nagyot kiáltva köszönt valaki... Az ilyen apró emberi gesztusok átmelegítenek. És a férfias bátorság!
Míg az erdőn átvágtunk mindenfelé a halványuló fehér virágokat látva, rám telepedett újra a szomorúság... elmúlás ez is. Szélcsendben ballagtunk, a fák védelméből - a hiába való martilapu keresgélés után - az útra kiérve arcul csapott bennünket a hideg, erős keleti szél. Szerencsére menedéket leltünk a rév ház teraszán az indulásig. Becsapós az idő, huncut tavaszi, melegebben kell öltöznöm legközelebb. Aranyvessző díszíti a parti Pajta pub udvarát, s az árvacsalános felé poszméh repked...
A martilapuval tisztában vagyok, de a kónyavicsorgónak a neten kellett utánanéznem. :)
VálaszTörlésÉn is átmelegszem a szép emberi gesztusoktól, és szerencsére találkozom is velük. Szépek a tavaszi képeid, de az a távvezeték oszlopos is szép lett. Pláne, hogy tudom, milyen emberek voltak rajta fent és lent is.