Gyöngyös karácsony

Az sk ajándék jegyében készült néhány gyöngy-ásvány-gyöngy:

Lányomnak!

Sógornőmnek.

Lillusnak - a nyaklánchoz.

Karácsony felé...

Égi fények ragyognak

hódolat az angyaloknak

ki a jászol mélyén szunnyad

tudója a titkainknak

ünnepünket aranyozó

áldást hozó mindenható!

Karácsony felé...

Csuda

csend

puha takaró néma réteken 

végig seper a hó 

tisztulnak erdők patakok
őzek nyomában
osonó farkasok foga koccan
árnyék csitul
 mély folyókba rejtve

lopva körbepillantó

ünnepi

felfénylő

régi hitünket keresve

csillaglétrán egekig léphetek 

ködfátylas holdkaréjt érhetek
akár éjszaka akár nappal vágyódó szívem

emeld fel magaddal

tűzben tisztuló

éhező

lélek

égig érő fények homálya

múlt

foszló szőttese

terített asztal
szerelmed nélkül
URAM
semmi sem marasztal.

Simon

Őt
nézem

életem

hullámai közt

magamhoz szorítom

a

rám törő örömöt

arcán

pajkosság

jóság

időtlen időkkel

satírozott örökkévalóság

anyám apám

mosolya

szemében villan

diót tölt

darál

dúdol

kiabál

szorgalmasan járnak a kis kezek

anyját sürgeti

gyere ide nyomban

nehezen forog a gép

dióbelet tányérodba szórtam

nézem

torkomban felszakad a sóhaj

ünnep készül

arca felfénylő csillag

karácsonyváró csillagszóró

öröm

hála mossa át lelkemet

míg

átölel
szól

fel-felnevet

áldott ünnepre várunk

ajándékkal telnek

égi
s

földi

jászolok.

Adventi vers Apámhoz

Mélysötét

tágas kupola

borul rám

égig érő csendben

fénytelen
esten

hirtelen

szívsugallat

hogy

arcod
arcomra

vessem

jámborrá lett

lelked

itt
kering

int

titkos falak mögé mutat

dermedt

magányos

gondolat

tör

ketté minden régi képet

gyertyák helyett

könny ragyog

hiányod létfoltokat éget.

Karácsonyi bíbelődés....

A három kívánság egyike...

Hajnal

Nézd

mélysötét

álomkék

paplan fedi a tájat

csend honol

csupán

korai hajódohogás

mosódó üteme

rengeti meg ágyad

szél motoz

halni kész

dermedt virágok nyugszanak
 a
mélyben

szelíd muzsika ölel át

nyújtózik

az

lélek

nézd

hív a perc

új nappalokba

emelnek majd a fények

csend

sötét

ránk boruló bársony

közel már a pirkadat

puha léptére

hamarosan

kitágul

árnyakba burkolt

jégporos

világom.

Hajnali szerenád

Ősz

Ősz jött a házhoz

és

újra

játszott

ecsettel futott végig

a

hajlaton

megpihent

itt – ott

hát

újra

ripsz-ropsz

sárgulni kezdett vén cseresznyefánk

aztán a rétek hajtottak térdet

vörös remegéssel

kegyelemre éhesen

mi vár  ránk kérdem

érzem füstös fellegek

keserű illatát

talán

didergés

talán

parázs

pattogó rőzse

üszkös

korhadt

fahasáb

ősz jött a kertbe

mert megneszelte csendes hajnalon

hogy vége

elillant ifjú illatok

nem takarják már

a

csoda tegnapot

ősz jött

ölelt

zabolátlan

színek fröccsentek szerteszét

csendes folyónkra gyengéden borul rá az ég.

A zene szól

A zene szól

én
táncolok

hajszálaim arcomban remegnek

tartasz

szorítasz úgy ölelsz

érzem

kezed sohasem ereszthet

én

táncolok

te

távol

túl száz határon

bámulod

ruhám

fel-fellibbenő szegélyét

szólsz nekem

de a zene szól

dobok dübögnek

hegedűk zokognak
régi dallamot

mondanád

nem hallom de jól tudom

agyamban

szívemben ott ragyog

minden tűzszavad

hogy

közös táncunk nem jön el soha

hiába

tánc
suhanás

élet

karod távolról ölel

bőröd selyméhez
már sohasem érek.

Egy kicsit még...

Játszanék veled

huncut

rejteken

hol nem talál ránk régi félelem

csak

nyújtózunk

puhán hull csillanó homok

kvarcos szemcséiből

nem

légvárat halmozok

játszanék

ha fúj

játszanék

ha szór

vén
kérges fenyőkről

havat ránk valahol

kucorodnék melléd

fázik a kezed

ébresztenének deres reggelek

játszanék

tüzet

didergést

halált

áldanám a percet ami ránk talált

vad tűz kerget

perzsel
éget

életörvénylésben

összefolynak a képek.