Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2020. január 25., szombat
2020. január 21., kedd
ÁGNES
Csak egyetlen napra...
Tejfehér reggelen
kertünkön
átrepül egy fekete madárka
kedvem is feketén utána szállna
de
itt
ablakomhoz egészen közel
hóvirág némán könnyesen figyel
bár
egyetlen szálat adhatnék neked
míg
apró likőrös poharad előkészíted
kortyolunk
csillan
csilingel a fényes kristály pohár
kívánok
jót és szépeket
nevetünk míg koccintunk
s
felragyog tiszta tekinteted
arcodon nem festék a mosoly
egész lényeddel örömre áhítozol
megterítesz
tányéromra
süteményhegyet halmozol
hangod hallom
kínálsz
forró teát hozol
emlék rab lettem
ma
is
idézlek
gyertyák lobognak
régi melengető fények
az idő csapdája tárva
csak egyetlen percre
nézz hátra kérlek
elmondhassam
hiányod fáj
szívemig éget
csak egyetlen napra
kaphatnánk vissza téged.
(Az évek rohannak... kimondhatatlanul hiányzol drága barátnőm.)
Címkék:
ágnes
2020. január 20., hétfő
ÁLOMBA HAJLÓ
ÁLOMBA HAJLÓ
Karcol a csend
fölém nyúlnak jég csipkézte ágak
csillag ragyog
apró
keményre fagyott morzsák
kopogtatják a tetőablakot
dallamot súgnak az éjszakának
csábít az ég és a végtelen
engedd nekem
álomba ringasson egy régi szó
égbolti káprázat segít
hamarosan ránk hull a sötét
csillagokkal tarkított közös
takaró
szívet szelídít
kettőnké a kép
mindent mi ma ért
öröm
bánat
csalódás
véget ér
engedd el
és
szőj új álomból vágyott mesét
fond belé a rét deres leheletét
csillanó ágak ékszereit
ahogy egy cinke csőrével magot hasít
sirály röptöt
óriási reflektoros hajót
éjbe kúszó távoli muzsikaszót
engedd fel
csalóka létbuborékainkat
egyetlen sóhaj repítse el
zárul az űr
arcodhoz szorítsd mi megmelegít
ne várj hajnalig
egy perc és együtt
álmodunk
hinta repül ringat
föl - leszáll
nincs határ
holdsugárból fonnak ágaikra
fénykoronát a túlparti fák.
Címkék:
álom
2020. január 17., péntek
Téli rajz
Színtelenül
színes
udvar és kert üres
a
hideg pára
ráfagyott fenyőre
vén cseresznyefára
bokrok
esendő ágak
dermedt csillogó ruhában
új
szép
napokra várnak
hóvirágok
lándzsás őrtállói a télnek
fagyosan is remélnek
és
a
Dunán is fehér a paplan
hajó dohog de én nem látok az orromnál tovább
hol röppen a sirály
és
hol
csapnak le éhesen a kárókatonák
téli rajz
felbukkanó régi téli képek
mesés a táj
kiskabátban szaladtunk tágas réteken át
lábunkra fagyott a bakancs
kezünket vörösre csípte a hó
árokba borult szánkó
nyakunkba hulló hógolyó
jégcsapda lett a beszakadt kicsi patak
átfázva értünk haza
zúzmarás öreg füzek alatt
otthon
melegen duruzsoló kályha várt
anyám lefejtette rólam
az
átázott
kabátot
ruhát
anyám lefejtette rólam
az
átázott
kabátot
ruhát
s
bevackolódtam a konyhai öreg puha ágyba
nyakig húzott takaró alatt
vártam
míg
a
gőzölgő leveshez
anyám
előveszi
kedvenc kopott kanalamat...
előveszi
kedvenc kopott kanalamat...
/Tegnap a vonaton egy oroszlányi nénivel idéztünk gyermekkori emlékeket... neki köszönöm, hogy megnyílt a szívemben a zsilip. Az idézett gyermekkori kép - mezőkeresztesi éveinket eleveníti fel, ahol három kilométerre volt az iskola... sok veszélyes kaland után a nagy hidegben átfagyva értünk haza./
2020. január 9., csütörtök
FOGSÁG
Hazudunk ma is
leszakítjuk
lopott idők
titkos
virágait
ölelésünk lázadás
megszűnik szaggató fájdalom
magányos monoton csend
szürkülő alkony
dobhártyánkon doromboló világ
karolsz míg álomba vonszolnak a percek
kortalan vagy
szabad
cafrangok
rongyok lehullanak
megszabadulsz
kín és bú le nem teper
legördül szívedről minden teher
hazudunk ma is
játszunk
rohannak az órák
késpengés hideg ébreszt
őrült idő vágtat
sebet üt rajtunk
foglyai vagyunk a ránk feszülő
dermesztő valóságnak.
(Régi vers... új fotó)
2020. január 4., szombat
TEJFEHÉRBEN
Mindenütt tejszín
fehér a felszín
köd fogságában a világ
a
Dunából
semmi sem látszik
csak a kerítés zúzmarázik
hóvirágom jégbe dermedt
a
fagy
nem ismer kegyelmet
dér súlyától roskad az ág
lúdcsapat száll magasan a légben
hangjukat hallani vélem
tejfehér reggel kábít
morcos kint az eb
hová lett a tegnapi meleg
szikrázó reggelek fénye hiányzik
a
holnapból semmi sem látszik
kedv
remény
utak
száz kérdés
bolond az ember
balgán jövőt kutat
szikrázó reggelek fénye hiányzik
a
holnapból semmi sem látszik
kedv
remény
utak
száz kérdés
bolond az ember
balgán jövőt kutat
feltámad most a szél
libbenti a fátylat
megmutatja a túlparti fákat
szürke víz fölött árva sirály messzire száll
füst kering
szikra pattan
kályhából meleg árad
fahasáb a tűzben veres színre vált
felfal mindent mohón a láng
felfal mindent mohón a láng
víz zubog
forr
csilingel a teáskanál
forr
csilingel a teáskanál
méz cseppen
tisztulni kezd a kedv
s
a
hajnali homály.
Címkék:
köd
Újévi jó kívánság, nem csak csatornatöltelékeknek....
Kívánom
hogy amint
az év utolsó napja
úgy az
új
esztendő
is
hogy amint
az év utolsó napja
úgy az
új
esztendő
is
elibém adja
csókod ízét
kezed a vállamon
tudom jól
csókod ízét
kezed a vállamon
tudom jól
nem csak
álmodom
érintésed
megőrző varázsát
ifjúságom
féltett szikralángját
veled
lobbanthatom
melegítő
álmodom
érintésed
megőrző varázsát
ifjúságom
féltett szikralángját
veled
lobbanthatom
melegítő
lánggá
szeress tovább
maradjon
szívünkben
béke
s
TE
légy
életem
végső menedéke.
szeress tovább
maradjon
szívünkben
béke
s
TE
légy
életem
végső menedéke.
Címkék:
2012,
jó kívánság,
Pozsony
2020. január 2., csütörtök
ÉJSZAKA
Vágni lehetne a csendet
mondaná
anyám
éjszaka van
billen a lét az éjjel hatalmasra nyitott asztalán
szikrázó csillagok
simogató
sötét
nyugalom
túl harsány ünnepi éjszakákon
fárasztó napokon
túl
csillogáson
tűzvarázson
bársony kupola borul a szunnyadó világra
mindent befed
elszállt évekre emlékezek
porszem gyönyörűségek
sziporkázva szóródnak szanaszét
egy
hang
egy
part
egy
rét
szédítő mélységek
szirtek
szelíddé simuló ölelések
színek
felmorajló tenger
szűk sikátorok
tornyok
hegyek
múltat idéző létüzenetek
hömpölygő képfolyamok
új léptek várnak ránk
kanyargó új utak
álmomban majd újra varázsolok
átbillenjen
múlt
jelen
jövő
képzelet
játék
minden ajándék
neked
nekem
míg új nap kél velem marad a csend
s
az
éjszakámat
szívmeleggel jól kibélelem.
Címkék:
éjszaka csend
2019. december 30., hétfő
A VIRGÁCS... ( 2. folyt.)
A VIRGÁCS...
Folytatás...
Folytatás...
A kakaó elkészült, lassan hűlni kezdett, de a krampuszok,
akik máskor a finom illatot megszimatolva, egymást löködve futottak le a
lépcsőn, most nem dugták be a konyhába bozontos buksijukat.
Mikulás meg csak ült, üldögélt az asztalra könyökölve és a
semmibe bámult. Néhány morzsát vett észre az abroszon, azokat összeseperte
tenyerébe, s éppen a madaraknak akarta kivinni, amikor eszébe jutott, hogy mit is
tanultak a krampuszok az iskolában.
Ne etesd a madarakat morzsával!!! A madarak is válogatósak,
az egyik szívesen csipeget szalonnát, a másik pedig a gyümölcsöket szereti.
Persze itt gyümölcsöt csipegető madarakat hiába is keresne, hiszen azok a
melegebb éghajlaton élnek, és lágyabb táplálék az eledelük.
- Melegebb éghajlat – sóhajtott a Mikulás és rápillantott a
hőmérőre, odakint csak úgy röpködtek a mínuszok.
Nagy kedvence volt ez az ügyes kis műszer, tavaly kapta
ajándékba világjáró bácsikájától, Mátyástól, aki kiváló festő hírében állt, s ecseteivel
hóna alatt bejárta már az egész világot. Ezt a kis digitális ketyerét valahol
egy nagyvárosban vette, postán küldte el, alaposan becsomagolva, hogy baja ne
essék. A küldeményt Varga Tódor, a varnyú, a helyi postás kézbesítette… – nem
tévedés, errefelé varnyúnak hívják a varjakat, s gyakran ki is csúfolják őket
kíváncsi természetük miatt. Varnyú Varga Tódort is, hisz mindenbe beleüti az
orrát, akarom mondani a csőrét. Tódor mindent lát, és mindent tudni akar. Akkor,
amikor a csomagot kézbesítette nem tágított a jó meleg konyhából, ott toporgott
- kissé illetlenül - míg előkerült a papírvágó kés, és egy nyisszantással kibontásra
került a gondosan - vastag papírba - csomagolt dobozka.
- Jé! Ez egy digitális hőmérő! –kiáltott fel Mikulás. Nahát!
Honnan tudja a bácsikám, hogy évek óta erre vágytam. Nagyon utálok reggel a
hidegben, a kertben lévő fenyőfáig kimenni, hogy megtudjam hány fok van, kár is
volt odatenni a hőmérőt. A rádióban, az időjárás felelős meg mindig azt
szajkózza: Ma napos idő várható, nem kell tartanunk esőtől, kellemes pihenést kívánunk
a strandokat, téli fürdőzést kedvelő rádióhallgatóknak!
Varga Tódor, a varnyú döbbenten nézett rá.
– Napos idő itt?!
Strand?! Az meg mi a csuda?!
Hosszas magyarázkodás után is nehezen fogta fel, hogy
Mikulás egy távoli kis ország rádióállomását hallgatja reggelenként, ahol kezdő
mikulásgyakornokként eltöltött egy csodálatos nyarat, s azóta is el-elfogja a
vágy, hogy odarepüljön. Így nosztalgiából időről-időre odatekeri a keresőt,
hogy azon a furcsa, de számára cseppet sem idegen nyelven hallgassa a rádiót.
A varnyú, bár köztudottan a legokosabb jómadarak közé
tartozott eleddig még hírét sem hallotta digitális hőmérőnek, a távoli
országról nem is beszélve. De égett benne a tudásszomj, s ezért addig
tollászkodott, tipegett, topogott, míg tövéről, hegyére el nem magyarázta neki
az öreg, hogy miként működik. Kitesznek majd egy parányi érzékelőt, az majd
jeleket bocsát ki, melyek bejutnak a fő készülékbe, s az máris mutatja a kinti
hőfokot.
- Szóval ez a digimicsoda okos találmány. – mondta, s csak
magában tette hozzá - fene sem érti. Pironkodva gondolt szegény fizika
tanárára, aki hiába akarta fejébe verni a bonyolult tudományt, ő oktondi módon
sutba dobta a könyvet, s ma sem tudja, hogy a tv, telefon, meg ezek a digi izék
hogyan működnek.
A csomagból előkerültek az elemek, s még ott, azon melegében
megtörtént a „beüzemelés”
Mikulásnak azóta is eszébe jut néha varnyú Tódor intő szava:
- Aztán jó alaposan rögzítse fel Mikulás bácsi ezt a digicsodát
kint, mert úgy csillog, hogy Szarka Szilárd messziről kiszúrja, s ha ő egyszer észrevesz
egy csillogó tárgyat… - be sem kellett fejeznie a mondatot, hisz mindketten
ismerték Szilárd, cseppet sem szilárd jellemét és viselt dolgait.
Azon a napon szegény Tódor hosszasan elmerengett a világ, a
tudomány dolgain, s a rohamosan fejlődő technikán. Kicsit szégyellte is, hogy
anno legalább 150 oldalt nem olvasott el fizika könyvből. Fénysebesség, proton,
neutron, anód és katód. – mind-mind kínaiul hangzott számára. Persze kínaiul, s
most abból a távol-keleti országból árasztják el a földkerekséget ezekkel az
okos micsodákkal. Pihés korában, hisz ő is volt valamikor fióka, szóval
pihésként még azt gondolta, hogy egy parányi manó bácsika ül a rádió dobozában,
s összekucorodva olvassa fel a híreket. Ma már sokkal többet tud a világról,
valami rezgések meg a többi, de azt azért ma sem érti, hogyan jut el hozzá, s
hogyan szólaltatja meg kedvenc nótáját a rádió…
Legközelebbi találkozásukkor meg is osztotta kétségeit a
Mikulással.
S most a meleg konyhában éppen rá, Varnyú Tódorra gondolt,
hátha a szemfüles tollászkodó megfejtené a csodát, hogyan került éppen az ő
ablakába virgács, talán ezzel a rejtéllyel könnyebben boldogul, mint a
rádióval…
- Rádió! Kapta fel fejét Mikulás bácsi, s a faliórára
pillantva meglepetten látta, hogy elszaladt az idő.
- Rádió! Elfelejtettem bekapcsolni, pedig ilyenkor
sugározzák a kedvenc műsoromat. Kívánság műsor, melyben neki mondanak
köszönetet a gyerekek az ajándékokért.
- Késő – tekintett fel, s látta, hogy a mutatók majdnem
egymásra simulva háromnegyed kilencet mutatnak. Mutatók bizony, mert a
faliórája nem volt digitális, de nem ám. Néha megállni készült, olyankor
Slampusz sámlira állva húzott néhányat rajta, úgy hogy az ütött-kopott kis
kulcsocskát bedugva a mutatók alá egy parányi résbe, ő pedig lent izgult, hogy
nehogy túlfeszítse az óra szerkezetében rejlő rugókat.
De Slampusz, aki rajongott a régi holmikért óvatosan nyúlt
az öreg órához, különösen azért, mert valamikor ő hozta a házhoz. Ugyan azt
lódította, hogy találta egy szemétkupacon, igazából nagyapjáé volt, de már ezer
éve senki sem húzta fel az ütött-kopott óra rugóit. Elcsente hát a sok régi
kacat közül, s most ott ketyeg a konyha fehérre meszelt falán, hajszálpontosan
mutatva az időt. Csak egyszer, egyetlen egyszer felejtette el felhúzni, s abból
majdnem nagy galiba lett, de ezt most ne firtassuk…
Az óra ketyegett rendületlenül, a tűz kihunyni készült, s a
hosszúra nyúlt csendben Mikulás az élet dolgain morfondírozott.
- Igazságtalanság – nézett a szétszedett virgács szálakra.
Ezt nem tehetem, én kaptam, maradjon hát az enyém. Én kaptam, no de kitől?!
Hisz ezen a kerek világon én vagyok az egyetlen, aki virgácsot osztogathat. Azt
sem csak úgy kedvem szerint. Precízen összeállított excel táblám van, jól
kifundált pontrendszer segíti munkámat. Bele is őszülnék, ha minden gyermeki
csínytevést fejben kellene tartanom. Gondolatai szaporán száguldoztak
szanaszét, de sehogy sem tudott rájönni – hogyan kerülhette éppen hozzá az
aranyos vesszőköteg?!
A falióra ebben a percben kilencet ütött, s ő felkapta a
fejét.
- Hol lehetnek az én kis rosszcsontjaim?! Sosem szoktak
ilyen sokáig lustálkodni.
Az asztalra nézett, a kakaó régen kihűlt. Nem szeretem a
bőrös kakaót – hallotta maga előtt gyerekkori hangját. Nem szeretem!!!
Hányszor, de hányszor mondta el anyának, aki ezer dolgából ki sem látszódva gyakran
elfeledkezett erről a lényeges dologról. A krampuszok sem szeretik a bőrös
kakaót, de a hideget sem.
Felállt hát, hogy mindhárom findzsából visszaöntse a lábasba
a langyos italt, s újra megmelegítse. Persze a tűz már majdnem kialudt.
Fát kell ráraknom – gondolta, s felötlött benne, hogy milyen
egyszerű lenne most eltüntetni a virgácsot is. Bedobom a tűzbe, és vége. Nem
kell tovább törnöm a fejemet, de ahogy az asztal felé indult már hallotta is,
hogy felébredtek a krampusz gyerekek. Így gyorsan zsebre vágta, nehogy
észrevegyék. Frici első dolga lesz ugyanis, hogy a kályha üveg ajtajához
guggolva melegedjen, s ha nem kapna lángra azonnal a virgács, akkor Ő, a
jóságos Mikulás menten lebukna.
Ki tudja, ezeknél a virgácsoknál bármi előfordulhat…
Címkék:
krampusz,
Mikulás mese,
virgács
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








































