BALATON

Balatoni villanás.

 Víz és ég, minden kék...

SZENTGÁL

 Szeretem a téli utakat, a nem járt vidékek szépségeit.
A színek, formák, dombok, hajlatok, régi házak (sajna azokról egy kép sem lett) omladozó kerítések, kanyargós utak, templomtornyon megcsillanó napsugár csalogató, hívó szépségét.
 A télbe toppanó tavasz varázsát....
mindezt mutatta nekem Szentgál takaros kis világa.
 

NAPFÉNYBEN

Amikor elkezdtem ezt a blogot, már nem sok volt hátra a boldog nyuggerségig...
Szép és nehéz harminc évet zártam le, 2012-ben.
A napokban régi dolgaimat rendezgetve, szanálás szándékával nyúltam az egyik ládába, bevallom sokkal több minden maradt benne végül, mint amennyi ment...
Kockás lapok, füzetek, továbbképzések, pályázati anyagok, adatlapok, szakszervezeti, képviselői cuccok egy-két névsor óvodai névsor, fotók, egyebek.
Megfeledkeztem már sok mindenről és meglepett, hogy milyen sokféle tevékenység volt jelen életemben... 
Megváltam most ettől és attól...
De az örök kincs számomra a gyermekrajz marad!
Évtizedeken át sok ezer rajzott gyűjtöttem össze, de helyhiány miatt nem tudtam megőrizni.

Kissé megviselt állapotban, de megmaradt az a kiállítási anyag, melyet Pilisborosjenőn mutattunk be, valamikor a kétezres évek elején.
Buszt biztosítottak, hogy a gyerekek is láthassák a kiállítást és meg is vendégeltek bennünket!
Felhőtlen öröm volt!

Mint ahogy ma is az, amikor a képekre nézek.
Hálával és elérzékenyülve.

Közzéteszem!
Had lássa a világ mire is képes egy gyermek, - akármilyen nehéz úton jár - ha biztonság, törődés veszi körül!

ÁGNES

Csak egyetlen napra...

Tejfehér reggelen

kertünkön

átrepül egy fekete madárka

kedvem is feketén utána szállna

de

itt

ablakomhoz egészen közel

hóvirág  némán könnyesen figyel

bár

 egyetlen szálat adhatnék neked

míg

apró likőrös poharad előkészíted

kortyolunk

csillan

csilingel a fényes kristály pohár

kívánok

jót és szépeket

nevetünk míg koccintunk

s

felragyog tiszta tekinteted

arcodon nem festék a mosoly

egész lényeddel örömre áhítozol

megterítesz

tányéromra

süteményhegyet halmozol

hangod hallom

kínálsz

 forró teát hozol

emlék rab lettem

ma

is

idézlek

gyertyák lobognak

régi melengető fények

az idő csapdája tárva

 csak egyetlen percre

 nézz hátra kérlek

elmondhassam

hiányod fáj

szívemig éget

csak egyetlen napra

kaphatnánk vissza téged.

(Az évek rohannak... kimondhatatlanul hiányzol drága barátnőm.)

 Tél, ahogyan te szeretted...

ÁLOMBA HAJLÓ

ÁLOMBA HAJLÓ

Karcol a csend

fölém nyúlnak jég csipkézte ágak

csillag ragyog

apró

keményre fagyott morzsák

kopogtatják a tetőablakot

dallamot súgnak az éjszakának

csábít az ég és a végtelen

engedd nekem

álomba ringasson egy régi szó

égbolti káprázat segít

hamarosan ránk hull a sötét

 csillagokkal tarkított közös takaró

 szívet szelídít 

kettőnké a kép

mindent mi ma ért

öröm

bánat

csalódás

véget ér

engedd el

és

szőj új álomból vágyott mesét

fond belé a rét deres leheletét

csillanó ágak ékszereit

ahogy egy cinke csőrével magot hasít

sirály röptöt

óriási reflektoros hajót

éjbe kúszó távoli muzsikaszót

engedd fel

csalóka létbuborékainkat

egyetlen sóhaj repítse el

zárul az űr

arcodhoz szorítsd mi megmelegít

ne várj hajnalig

egy perc és együtt álmodunk

hinta repül ringat

föl - leszáll

nincs határ

holdsugárból fonnak ágaikra

fénykoronát a túlparti fák.

Téli rajz

Színtelenül

színes

udvar és kert üres

a

hideg pára

ráfagyott fenyőre

vén cseresznyefára

bokrok

esendő ágak

dermedt csillogó ruhában

új

szép

napokra várnak

hóvirágok

lándzsás őrtállói a télnek

fagyosan is remélnek

és

a

Dunán is fehér a paplan

hajó dohog de én nem látok az orromnál tovább

hol röppen a sirály

és

hol

csapnak le éhesen a kárókatonák

téli rajz

felbukkanó régi téli képek

mesés a táj

kiskabátban szaladtunk tágas réteken át

lábunkra fagyott a bakancs

kezünket vörösre csípte a hó

árokba borult szánkó

nyakunkba hulló hógolyó

jégcsapda lett a beszakadt kicsi patak

átfázva értünk haza

zúzmarás öreg füzek alatt

otthon

melegen duruzsoló kályha várt
anyám lefejtette rólam
az
 átázott
kabátot
ruhát

s

bevackolódtam a konyhai öreg puha ágyba

nyakig húzott takaró alatt

vártam

míg

a

gőzölgő leveshez

anyám
előveszi
kedvenc kopott kanalamat...

 

/Tegnap a vonaton egy oroszlányi nénivel idéztünk gyermekkori emlékeket... neki köszönöm, hogy megnyílt a szívemben a zsilip. Az idézett gyermekkori kép - mezőkeresztesi éveinket eleveníti fel, ahol három kilométerre volt az iskola... sok veszélyes kaland után a nagy hidegben átfagyva értünk haza./