Igen! - válaszolom.
Fúj nagyon a szél! - mondja.
Sebaj! Öltözz jó melegen! - már megint lüke tanácsot osztogatok, naná, hogy melegen fog felöltözni, egy egy kis ideig még nem aktuális fürdőruha.
(Mióta betört a "sarkvidéki" hideg más elfoglaltságok miatt pihent a lépésszámláló kicsinyét. Szerdán megjártunk három megyét, de csak autóból néztük a telet.
Tegnapelőtt aztán a szél asszonta, hogy megmutatja erejét, s hogy látszatja is legyen szét is tépte nemzeti lobogónk sarkát, úgy belé akaszkodott. Most a zászlórúdba akadva kornyadozik szegény, mert nincs olyan legény, aki kiszabadíccsa! Mert ahhoz létra kellene, s a jegyes, csúszós talajon való mászkálásnak nem most van a legjobb ideje.)
De mi azért csak menjünk!
Kabát, sál, sapka, kivételesen kesztyű is...
A kompra kell a maszk!
Hátha a Duna fölött rohangáló szél valamit ránk ragaszt, Persze hogy nem, de mi nagyon szófogadóan felvesszük, ha muszáj. És ahogy kinézünk, az kész kabaré.
A kutya sem ismerne fel, úgy bedunsztolódunk, olyanok vagyunk, mint egy-egy kisgömböc.
Mókás dolog ez, s ha már maskara, azaz lúd, hát legyen kövér...
Hogy jönnek ide a ludak? Sehogy! Ellenben szóba jöhetnek más szárnyasok. Például a révházi kacsák, akik ismét békés egyetértésben tisztogatják tollazatukat a parton. Pompázatos gácsér fényes tollai messziről ragyognak a napfényben.
Meg is jegyeztem magamban, látszik, hogy a házasság hete van...Ezek kacsák jóban, rosszban kitartanak.
Szikrázóan süt a nap, s nem bírom ki kattintás nélkül.
Révsegéd úr meg is kérdezi mire jó ez a sok fotó?!
Mániám - gondolom, de a szónak igazából más értelme van.
Szél süvít, Duna csendesen apad.
Kiköt az ügyes kormányos.
A szél meg újult erővel felborzolja a hullámokat.
Valami kevésbé huzatos utat válasszunk ma!
El is indulunk balra, a nyár óta nem látogatott távoli part felé vesszük az irányt.
Fagyott tócsákon szikrázik a nap.
Vásott gyerek vagyok, mert minden ékeskedő jéghártyára rátaposok. Recseg, ropog, felkacagok, de útitársam korhol, hogy rossz vagyok. Csodálja a befagyott vizet, azt mondja még sohasem látott ilyet.
És azt is hogy ne lépjek bele, ne törjem össze.
Jó legyen hát a kedvére. Pedig én naaagyon (!) szeretek rálépni a jégre, hát még ha csúszkálni is lehetne, de még nincs elég vastagon befagyva!
Jobb lesz járt útra térni, mert az erdő egyre áthatolhatatlanabb, visszafordulunk hát, s kicsit odébb meg is találjuk az átjárót. Erdei úton lépkedünk, száraz ágak, gallyak roppannak össze talpunk alatt, nem messze tőlünk leszállnak egymás után a kismadarak, csendesítjük lépteinket. Mindenféle magok a földre szórva, sejtem, hogy az őzek etetésére szánták a kukoricát, néhány méterrel odébb magasles van az ösvény szélén.
Lépteink hangjára a csipegetők eltűnnek a sűrűben. Az őz nyomát sehol sem találjuk...
Néhány száz lépés kijutunk a gátra, a vízművek kútjai melletti úton lépkedünk, a szél hátulról vágtázik végig a nyiladékon, kapucni fel, de szemben velünk a nap engedékenyebb, s arcunkat melengeti.
Hamarosan ismerős terepre érkezünk, ahol már bizton tudjuk merre tovább. Nemrégiben erdőt ritkítottak, leginkább gallyaztak errefelé, a munkagépek alaposan felszántották az utat.
Fagyos a föld, de a napocska itt-ott tócsává melegíti a hófodrok szélét, minden csillog, mintha gyémánt ösvényen járnánk. Bozót és tüske, jókora szúrós bogáncs akad sapkámba.
Hol jobbra, hol balra kerülgetjük a befagyott kátyúkat.
Egy kis idő múltán kiérünk a szélvédett útról, s újra a folyó medrénél vagyunk.
Sasszemű útitársam, mint mindig most is észrevesz valamit...
A part menti fákra vízcsipke fagyott, az ágakon szépséges, sziporkázó csipkefátyol.
Hiába igyekszem jól lefényképezni telefonnal lehetetlen, nagy gépet cipelni meg lusta vagyok.
Járunk még egyet a légies természeti szépségben gyönyörködve.
Azután, míg a komp kanyarodik egyet, megpróbálom dermedt kézzel kezelni a masinát, de a kép nem adja vissza a téli csodát...
Zúg a motor, a folyón átszáguld a szél, gyermekkori hidegekre emlékeztet ez a későn érkezett tél.
(Tájékoztatom az utazóközönséget, hogy ezen a felületen elkövetett "útinaplós" bejegyzéseim nyomokban sem tartalmaznak szépprózai törekvéseket, ellenben emlékmorzsák, régi hangulatfoszlányok, vannak benne bőben.)
