Édes élet.... a "magányóvodában"....

 Hétfő délelőttöm az övé.

Miután mindent kimerítettünk - számolás, halmazok válogatása, környezet, íráselőkészítő gyakorlatok, kis torna, kis rajz, játék, versikék, tavaszi szél..., madarak fényképezése, s a többi...  Ő a konyha felé indult...
Nagyon szeret főzni.

 

- Főzzünk valamit...

- Ne főzzünk most, tegnap rengeteget főztem, van ebédre való, nincs kedvem - válaszoltam.

- Deeee főzzünk... Palacsintát, azt ne, azt már sütöttünk, de főzzünk valamit.
Szeret kavargatni, élvezi, hogy egyedül gyújthatja meg a gázrózsát.

- Mit főzzünk, de mit???

No eszembe jutott, hogy elkészítem a csokilikőrt a hétvégi vendégségre. De mit mondjak neki, ugyebár azt mégsem mondhatom, hogy likőr lesz....

Ilka nyaggatott, elővette legszebb mosolyát - mert az van ám neki!!!

- Jó, készítsünk csokikrémet - mondtam.

- Kinek, minek, mikorra?
Minden válaszomra új kérdés született.
- Vasárnapra??? Nem korai még? Ki fog hűlni, nem baj?!

- Nem. Éppen jó lesz vasárnapra.

- Addig hűtőbe teszed? Abból készíted Lili tortáját?

- Igen, persze! - füllentettem.

És kikészítettem a csokik közül a legerősebbet, 81%-os csoda finomat!

Megkóstolta, még megkóstolta, mééég megkóstolta.

Közben kimérte és összekeverte a kakaót a cukorral. Begyújtotta a gázt, a habverőt ügyesen forgatta az edényben.
Elővettem a tejszínt, kanálnyit nyújtottam felé, a többit óvatosan a melegedő masszára öntöttem, melyet precízen kavart. Tejszíntől maszatos szájjal nézte a sötét örvénylést.
Amikor már teljesen átmelegedett az edény átvette a csoki törést, kicsit kóstolt, kicsit tört és dobálta az apró darabokat a gőzölgő masszába, azért a szájába is jutott...

Olvadó finomság illatát szívva magába kérdezte - ezt is megkóstolhatom?

- Persze, de most nagyon forró, adj egy kiskanalat és arról eszel, ha kicsit kihűlt.

Így is tett és meglepve nézte az edénybe mártott kanálkát.

 - Megdermedt - mondta.

Megízlelte, aztán komótosan elmosta a kanalat.

Kavartam, illatozott.

- Még megkóstolnám, az ínyencséget.

Újabb kanálka, újabb kóstolás, újabb alapos kanál mosás, és kérdés tömkelegek.

- Meddig főzöd?

_ Amíg forrni kezd?

- Most jó - kérdezte az első buggyanásnál.

- Még számolok harmincig, s akkor jó lesz.

- Számolsz? Ez már harminc?

- Bólintottam, hogy mindjárt harminc, s magamban számolok.

Elkészültünk.

Elzárta a gázt, láttam nagyon elégedett, hogy észrevétlenül cseppeket csenhet még a habverőről. 

- De jó nektek! Gazdagok vagytok....

- Miért mondod ezt?

- Mert sok csokitok van.

Az óra háromnegyedhez közeledett.

- Kabátot vett, s még az ajtóból visszanevetett.
- Jó nap volt ma is. Jövő héten is jöhetek?!

Majd leszaladt a kertbe, megnézni a múlt heti borsó vetésünket.

- Tényleg nem látszik semmi, csak az, hogy duzzadnak.... (mármint a szemek).


Aztán, amikor már kiment a kapun elővettem a whiskyt belebuggyantottam utolsó cseppig a langyos krémbe.

Édes élet!

Köszönöm neked!