Hajnali hajó...

Sötét van még

alig látom a betűt

kezem fáradt

mellé is ütöm az ű-t

fekete és ezüst a táj

tartózkodó távoli fények

nem festik még színesre a képet

pasztell

magányban

szívtakarítást

végzek

közeledő hangok törik a csendet

ablakaim finoman rezegnek

villanó

hajót hordozó folyó

fehér nagy teste lomha

sötét minden kajüt

álmodnak még valamit mindenütt

fordulnak talán vagy ölelnek

teret engedve a révületnek

hamar el is szöknek a hangok

párában remegő túlsó partot

visszasimuló vízcserepeket

hagynak nekem

zöldülő pázsit
ásít

hullott szirmok közt

fekete rigó keres kutat

előttünk

új nap

új utak

omló bomló virágok boldogság felhőt kanyarító könnyű illata

zsongó - bongó

élet

lehajló

orgona

 szíveket ringat

tovarohanó tavaszunk hajnali káprázata...