A Dunánál... - J. A. születésnapján.

Megidézem a napot

mikor e versből írtam dolgozatot

s

a

tollak hiába próbáltam  nem fogtak

pedig bekészítettem de hányat

az érettségin pórul ne járjak

s

az

aki

tolltartómból kicsente

borsot tört számtalanszor

orrom alá azóta is életemben

de

akkor a "Dunából" mégis ötösre sikeredtem

semmi sem vette el kedvem hogy élethosszon át

versem maradj

és

együtt szemléljük a Dunát.

Emlékszem az első

késő tavaszi találkozásra

szívem mennyire kívánta hogy a folyó közelében éljek

s

vénségemre meg is valósult hogy mindennap láthassalak

akár derűsen akár felhősen kezdődik el a nap.

Itt hömpölyögsz a kert alatt

figyelem változó színeidet

ismerem ezer és ezer arcodat

látom hogyan cipeled a nagy hajót

éjszaka is hallgatom a hangokat

dohogó vontatók verik fel a csendet

éji vizeidre fényfoltokat vetnek

s

én kíváncsian találgatom

mit visz a hajó és hová

vajon ki vár rá távoli csendes partokon?

Kerítéshez állok

mélyet szippantok és felkiáltok

milyen gyönyörűséges

lágy tiszta éledésed

aranyvesszők közül bámulom

mit sodor a víz tavaszi délutánokon

segítesz

ha 

terhem bajom akad

meglesek ezüstösen villanó nagy testű halakat.

 

Régi vad áradások

pusztító partmosó rombolások

s

a

jeges téli csipkék rád hajló füzek ágain

jégtáblás roppanások

szépségeit bezsebelem

velem élsz

színesíted az életem

part menti utaimon

víz csillan s illannak a gondok

múlt  jelen és jövendő

egybeolvad mint tarka színű kendő

 

minden reggelen szívemig ér a hála

arcom fürdethetem hullámod

tisztító kavargó illatába.