Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2021. október 7., csütörtök

Árkon-bokron...



 

Vér csöppen

ujjam hegyébe tüske akad

kerítések mentén ösvény

korhadt kapu vigyázza a semmit

 nincsen rajta lakat

az

idő komótosan kedvére matat

 szétszed istállót pajtát

száz éves öreg házakat

lecsúszott tető szürke vályogfalak

semmit de semmit meg nem tartanak

élet volt itt

nevetés és könnyek

múltat sirató ablakok 

ma senkinek sem köszönnek

függönyeit felzabálta telhetetlen bendőjű idő

sehol egy lélek

néhány sárga szirom

mezsgye széléről nekem integet

szívterhekkel viseltes a kép

fű tengert fodroznak

kósza illatot hurcoló unatkozó szelek

 csuda kék az ég

 fent karvaly kering

 lent bolondos lepkék még táncórát vesznek

töretlen kedvel tűz rájuk a nap

fennsíkon a szél

pókhálót s vékony múltselymet szakít

sóvárgó szépségű minden pillanat

selymes lila virágba kapaszkodó bogárka

álmos semmibe ring

 dudorásznak éhes darazsak

illat pamacsokat göndörget a lég

párába vesznek távoli hegyek

 lábam előtt fut el egy gyík

kínálódnak

fürtökben sütkérező szederszemek

elkésett pirosak közt 

egyetlen fekete kesereg

szanaszét szórja bánatát a nyír

megsimítom törzsét

vágyfoltos ez az ölelés

sárga levelei valamit susognak

a

nyár utolsó meleg sugara

 pihenőhelyül magának csendes zugot keres

pásztázza a róna körül nyújtózkodó színes völgyeket.


 

 









/Rónafalu... szeretlek./




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése