NEGYVEN +

 ERCSI NAPFÉNY ÓVODA

40

Ha visszagondolok mi jut eszembe?!

Ünnep! 

Mese habbal! - édessé varázsolt történet, némi igazságmorzsával meghintve. Sárkányos mese, hiszen nem csak egyszer ólálkodott körülöttünk a magát hét fejűnek képzelő sárkány. Rémes fejeit hányszor, de hányszor bedugta ajtón, ablakon, de mi szorgalmasan és kitartóan nyisszantgattuk. Alakváltó lény volt, hol így, hol úgy jelent meg, de egyszer sem győzedelmeskedett. Mert a jó elnyeri méltó jutalmát, de hála Istennek olykor a gonosz is!

Egy szépen átírt múlt szólt tegnap rólunk, hiszen mese napján volt az esemény! Ami nem más, mint a mi születésnapunk... s a mese a múlt kedvesen zanzásított aranyos változata. Kedves, de nem egyszer kedvetlen óvodánk ugyanis 1982 május 3-án "lett átadva", s most szeptember 30-án megtelt az aula és kerek évfordulót ünnepeltünk. Negyven év, torta és virágok! Könny talán csak az én szememből szivárgott, s a bánat, a móka és a kacagás bolondul csavargatta szívem tájékát. Régi képek a falakon, szép, színes rajzok, kollégák emléke, gyermekeink sorsa, mosolya és bánata.

Rajtam kívül már senki sem emlékszik  arra a napra, pedig igazi "munkaünnepes", konyakos, elvtársi légkörben zajlott, amikor sok évnyi félkész állapot után végre átadták az épületet. Kezdő és képesítetlen óvónőként csak bámultam a mindenhol vöröset. Mert nem csak a nagyon elégedett tanácsi vezetés, párttitkár asszonyostul, megyei/járási elvtársastul pompázott ezen ideológiai feredőben, hanem a berendezés is a kommunista eszmeiség kedvenc színére hajazott. 

Piros volt a paradicsom, nem sárga... szóval piros volt a szekrény, a szőnyeg, s a polcokon sorakozó játékok is kiváló szakértelmetlenségre utaltak. Mondhatni bikavadító volt a színösszeállítás, de akkoriban  még senki sem foglalkozott a színek világával, pláne azzal nem, hogy miként is hatnak a gyermeki lélekre. Az enyémre bevallom rosszul, így hát nem vettem zokon, ha a lurkók egy-két játékot kinyiffantottak. Mesekönyvek kerültek a süllyesztőbe, amiket sosem olvastam volna el óvodásoknak. A játékok selejtezése sem volt nagy probléma, hála a silány minőségnek. Emlékezetes pillanat volt, s ma is előttem van a fő óvó néni arca, amikor az egyik vásárlás során kérésemmel előálltam. Mi nem kérünk mást, csak egy doboz legot. Lenke néni szeme kikerekedett, látszott rajta a döbbenet, s a kétség, hogy a mi szépségesen szocialista egyszerűségünkbe beférkőzhet é a kapitalista világ mételye?! 

Beférkőzött! Méghozzá alaposan, mert lett egy doboz lego, a gyerekek boldogan rakosgatták az apró elemeket egymásra. És szép sorjában lett minden IS! Hosszú lenne felsorolni hány év kellett hozzá, de apránként lekerültek a piros szekrény ajtók, lekerekedett az asztalok sarka. Akkor vált könnyebbé a szépítés és a változtatás, amikor egymást követően két ügyes, kreatív és tehetséges leányzó döntött úgy, hogy ők bizony óvónőnek szegődnek. Mondhatni még az eget is kékre festettük, meg napsárgára, friss  zöldre, eleven szép színek, üde környezet várta a gyerekeket. Időt és olykor pénzt nem sajnálva, néha éjfélig is dolgoztunk azon, hogy a legszebbek legyünk. S a szépség nem önmagáért való volt, úgy mint a vizuális nevelés fontossága, az esztétikus környezet megteremtése sem - volt néhányunkban olyan akarat, ha ritkán is fogalmaztuk meg, hogy tudatosítsuk: a teremtett VILÁG szépsége mellé JÁR az általunk kialakított környezet harmóniája, s nekünk feladatunk, hogy megteremtsük és ezzel is hassunk a gyermekekre. A sokat emlegetett selymek, gyertyák, kaspók, tüllök, ünnepi dekorációk  varázslatossá tették ünnepeinket, s szebbé az olykor nehezen viselhető hétköznapokat. Neveket kellene felsorolnom, hiszen együtt változtattunk, közös értékeink tették mássá az óvodánkat: E. Márta, Ági néni, Ágika, Judit, S. Irénke, Sz. Erzsike, kedves dadusaim, a mindig szorgos Rózsika néni, Pista bácsi a fáradhatatlan karbantartó, s mások is. A nemrégiben elhunyt M. József, aki sokat segített, ha valamit a fejembe vettem. Többen ma már nincsenek közöttünk... sajnos. 

De vissza a kezdetekhez... terveinkhez, eszközök beszerzéséhez anyagi keret akkoriban nem állt rendelkezésünkre, olykor még a toalett papír vásárlása is kétséges volt. Nevetségesen alacsony bérünk mellé néha járt egy kis jutalom, de hogy finoman fogalmazzak - azt nem szakmai teljesítmény függvényében osztogatták. A változtatási hajlam nem mindig talált megértésre, így bizony nem volt minden egyszerű. Hányszor, de hányszor jártam a kipenderítés határán. Már az első évben elértem az ingerek küszöbét, mert mindig újat, mindig mást akartam, ám sikeres felvételi után kissé stabilizálódott a helyzet, bár a politikai szelek be-besüvítettek az óvoda falai közé néhányszor az én harminc évem alatt. De nem csak az óvoda, az egész óvónőképzés szőröstül-bőröstül át volt szőve ideológiai maszlaggal... a főiskolán rettegett F. tanár úr, pardon elvtárs vizsgái jelentették a csúcsot, hisz anélkül, hogy megtanuljuk a munkásmozgalom történetét, a tudományos szocializmus téziseit nyilvánvalóan elvesztünk volna a gyermeknevelés rejtelmeiben. Volt szegénynek még egy tantárgya, de sehogy sem tudom felidézni...  Ma már elképzelhetetlen, de akkor mánia és kötelező volt a nagy októberi, azaz a NOSZF ünneplése, hogy mi a fenéért volt szükség rá, azt a többség nem firtatta. Nekem sehogy sem fűlött a fogam a bolsevik hajcihőhöz, elég volt a tudat, hogy a nagy esemény tiszteletére rendezett községi rendezvényen kötelező a részvétel. Törtem a fejem, hogy mitévő legyek, így jött is a mentő ötlet, hogyan óvjam meg legalább a gyerekeket... játszottunk a szőnyegen és egy nagy hajót építettünk fakockából. Arra már nem emlékszem ki nyitotta ránk a csoportszoba ajtaját, de arra igen, hogy a feltett kérdésre készen volt a válaszom. Ez itt az Auróra cirkáló... ajtó zárult, elégedetten távozott az illető, no lám megy itt a cucilista magvetés, mint a siccccc! Mondanom sem kell, hogy a gyerekeknek fel sem tűnt a turpisság! Hajó az hajó! Feltehetően egyikük sem látott még ilyen járgányt, hiszen a savanyú réti cigánytelepről 1982-ben vezetett először út az óvodába, azon túl meg teljesen ismeretlen volt a világ.

Ma, ha azt írom le, hogy iszonyú volt a nyomorúság - minimum hitetlenkednek. Pedig DE! Nem jutott sosem időm, hogy leírjam az első éveket. Bánom már, kordokumentumként megállnák a helyüket, hogyan is volt az, hogy egy egész nemzedék, egy népcsoport ki volt zárva az oktatás-nevelés  világából. Látom magam előtt az arcukat, ahogy átléptek naponta egy évszázadot a gyerekek. Robi és Ferike nem ismerte az ágyat, a három lányok picike lábára először került szandál. (Le sem akarták vetni, így hosszas kísérletezés után végül szandálostul kerültek ágyba ebéd után.) Ebéd - evőeszköz - ismeretlen, és az étkek íze is ismeretlen volt az első időkben. És! Tapintani lehetett a bizalmatlanságot, a félelmet, hogy mi történhet a gyerekkel ebben az ismeretlen világban?! Nagyobb munka volt a bizalmat megszerezni, mint hinnénk. Amikor családlátogatásra készültem minden társszerv kitért előle, ugyanis én azt kértem, hogy valaki, akiknek feladata, hogy kijárjon a telepre jöjjön el velem, hiszen sosem jártam még a Savanyú rét világában. Nem volt vállalkozó! Sőt engem is óvtak az akciótól. Már nem tudom felidézni, hogy egyedül, vagy egy kollégával jártam e kint, de a látványt megőriztem. Putrik, félig pucér gyerekek a hidegben, sár és sár, szemét, kóbor kutyák, nyomorúság - mindez egy emberközpontúnak nevezett társadalomban. Nem csodálkoztam hát a maszatos arcocskákon, mosdatlan testeken, áporodott szagú ruhákon. Tetű, rüh, és sebek, s ki tudja miféle nyavalyák, amik kínozták a gyerekeket. Nem, nem csúfítom a múltat, s nem is általánosítok, hiszen nem minden család tengődött egyik napról a másikra. Volt, aki munkába járt, s ha apa nem kocsmázta el a fizetést, akkor étel került az asztalra. Tábla csoki, primőr eper - a most világa volt, amit ma megehetsz. Holnap, jövő, tervezés - ismeretlen fogalom volt. Előítélet és kétségek, nehéz megítélni, hogy az anyagi változáson túl milyen mértékben változott meg a lelki tartalom?!  

Nagy változás az óvodai életünkben kilencven után következett,  nem kis mértékben járult hozzá ehhez az első polgármester K. L., s mi néhány felhőtlen év elé néztünk. Igaz, hogy közben majdnem elsüllyedt a valaha szeméttelepre épített épületünk, s volt néhány hónap kényszerszünet, de megszépülve kerültünk ki a kalamajkából. Az idilli idők után zimankósabb évek következtek, de hagyjuk inkább a sötét korszakot. Egyszer volt, hol nem volt... van és lesz, s ha a sárkányokat le tudtuk győzni... akkor a folytatás csak szebb lehet!

Minap az üzletben, fizetésre várakozva három srác állt előttem, tekintetük, arcuk erősen emlékeztetett, s micsoda meglepetés volt, amikor elmondtam, hogy apjuk gyerekem volt az óvodában. Közülük az egyik szép szemű elő is vette az apja fotóját, s nem tévedtem. Attila az első alkalommal teljes cigány öltözetben érkezett meg az óvodába, pörge kis kalappal a fején. A fiúk csodálkozása leírhatatlan volt, sajnos negyven évvel ezelőtt nem rohangásztunk okos telefonnal, s így már csupán bennem él ez az emlék.

Negyven év. Ebből harmincat töltöttem a Napfényben - derű és ború, most mind a mérlegbe pakolódik ismét, s hogy merre billen a tányér?! Nincs kétség - a gyermeki mosolyok, nevetések, viták és küzdelmek, de még a kudarcok is magasba emelik a Jót!

 "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,

Szánts és vess; s hagyjad másnak az áldozatot'."

Kazinczy Ferenc: A NAGY TlTOK

Isten éltessen minden gyereket, anyukát és apukát, akik ránk bízták gyermeküket, gyermekeiket! Isten éltesse a volt, jelenlegi és jövendő kollégákat, adjon nekik erőt, kedvet és türelmet a csemetékhez!

Óvodánk a 20. születésnapján lett az I. számúból Napfény Óvoda, a névadó keresztanyukája én valék, de a logó Illés Ágnes, Aradi Gábor érdeme! A kislányt Mess Zsanett, a kisfiút Keresztesi Pisti rajzolta. Hatalmas torta készült a 40. születésnapra, tetején a mi "címerünk". A középső rajzot nem hagytam másnak - elhoztam és őrzöm, édes emlék marad!

Emléktorlódásilag "fullon" vagyok... csak az idő hiányzik, hogy mindent papírra vessek.

 

 Sok régi kép, sok kisgyerek...

Barta Izabella rajzolta szeretett Szabó Erzsike nénijének.

Vidák Alexandra rajza

Hack Kresztencia hableánya