Hála
hogy való a perc
s
hogy itt vagyok
bronz levelet sodró szél
kószál az erdő szélén
szemétkupaccal bíbelődik
romok között motoz.
Hűvös a levegő
éppen csak a lehelet nem látszik
kezem hideg vaskorláthoz ér
még a kiskabát is vacog
mégis érzed nap süti hátad
magánycipelős percekben is utól ér a kegyelem
kitárul és gyönyörű kincset mutat a tér
szememmel ölelem.
Dombok simulnak a messzeségben
szakadékokon átlépni itt bármikor lehet
folyó hömpölyög
hajó üvege fénylik
megsokszorozva szikráztatja
szemembe szórja a millió sugarat.
Harc ez az elmúlással és esélytelen a győzelem
szűk utak
elhagyott ösvények végén
vár a nagy jelenés
azúr ég és víz
vérarany foltok távoli völgyek ölében.
Érkezés és búcsúzás
a
kulcs itt lapul
mindennek rendelt ideje van
ne legyen a bánat az úr.
Roppan és jajdul a lehullott levél
avarpompás ösvényen vezet a jelen
valami kezdődik és valami véget ér
szív középbe rejtem a reményt
élesztem gyengén pislákoló arasznyi kis hitem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése