PARTFAL

2021. november 13., szombat

SZÜLETÉSNAP

Ne csak a bánat...

Söröm nincs itthon

borból is csak egy kicsiny pohár

telt meg

est

sötétbe hasító

fényes lámpásainál

és

egyedül

konyha közepén állva

megköszöntöttem magam

néhány kortynyi rubinszín

vörösbor csillogva csorgott

karcsú üvegpohárba

nóta

csókok

boldogságról szóló kiáltvány

néhány gyors korty

felcsapó szempára

mosatlan kupacok közé került

törékeny pohárka

kályhámban

fáradt dalocska égett

duruzsolt a tűz nekem

valami

csontba hasító gyönyörűséget

és

növényem is meggondolta magát

szerény bimbóiból lett számtalan

pazarló szirmát szétterítő virág

vadlúd csapatok messze sötét felé szálltak

közben egymásnak át-átkiabáltak

folyó vize kékült

őszi derűben cikkanó sugárfonat

boldogság és bánat

egymásnak szelíd részvéttel

helyet szorítanak

arany seprűk

rőt barna avarban vígan kotorásznak

cincogó csend kaparászik

fürkészik szívem bújócskázó fények és árnyak

még ringatnak lágyan ünnepi zümmögő vágyak

röppen a perc

fogy az idő élet éhesen

mit adhatok még magamból

neked

felemás cipőben csatangoló

bolond világban

mit akar adni az Isten még nekem?!

2021. november 11., csütörtök

Utunk az őszben....

Megyünk

egymás felé

megfontolt léptek

nyoma sincs

szikrákat pattintó

őrült sietségnek

megállsz tétovázva

messziről látlak

kabátot igazítasz

gondolatod ki tudja hol merre járhat

aztán

mégis

felderül az ég is és intünk puhán

régen látott mosoly

érett gyümölcs a kívánt almafán

és

végre

összeérnek

gombok és sálak

archoz arc

vállamhoz vállad

kezem hideg

melegíted

nem szólunk

lassan minden kisimul

roppanó avar talpunk alatt

összehajló fák ágain át

nap fénye csurran

hátunkra simítja óvatos szelíden

szívjeget olvasztó forró aranyát.

2021. november 9., kedd

November aranyban...

Haldokló szirmok

kertek alatt kóborló csodák

piroslik a kecskerágó

cinke egyre többször keres ház körül vacsorát

reggelünk még kormos

könnyt hullatnak néma fellegek

délutánra kisüt a nap

cipőt húzok

hívnak kanyargó ösvények

várnak távoli hosszú utak

itt pocsolya csillog

ott tüskés bokor bőrömbe vág

lépek és nézek

gerlék csapata

riadva szállnak

ágak közt egy fészek

gazdái most vajon merre járnak

árkok

gödrök

lépcsők

nyújtózó utolsó rózsaszálak

hajlongó száron feslő szirmok

még egy utolsó csodára várnak

és

ekkor felfénylik a nap

reflektorok ezre vakít

zizzen a fű

talán egy gyík

együtt csodáljuk parti erdők aranyos színváltozásait.

2021. november 7., vasárnap

Gondolatok... báró Eötvös József újratemetése Ercsiben.

"2021. november 6-án ünnepélyes gyászszertartás keretében temetik vissza eredeti nyughelyére Eötvös József és nagyszülei földi maradványait Ercsiben."

Kinézek az ablakon, a színek változnak, a barnák és bordók átvették az uralmat. Tetőablakon esőcsepp kaparász, s a vasárnap reggeli némaságban nyoma sincs a tegnapi hódolatnak, és gyásznak.
Tegnap szikrázott a nap, s a Duna feletti ég oly selymesen kéklett, hogy semmi kétségünk nem lehetett, hogy EZÉRT is választhatta Eötvös József végső nyughelyéül a kápolnát. A kék égbe hasító obeliszk alatt (Ybl Miklós tervezé) gyülekezők fölött pillanatra megállt az idő. Képzelhetném azt is, hogy visszafordult, de legyünk szerények. Megállt - maradjunk ennyiben.
Fejünk fölött ragyogott a nap, hátam mögött pompás paripák harapdálták a zöldet, csupán a magasban szálló repülőgép csíkja figyelmeztetett a jelenre.
Ének szólt, emlékező szavak hullottak megnyíló szívekbe, s a kripta mélye elnyelte a három koporsót.
Szelíd csendességben léptünk a kápolnába, a sokadalom ellenére sem törte meg senki sem a béke kegyelmi ajándékát.
Mértékadó és mértéktartó gondolatok hangzottak el a búcsúhoz méltóan.
Az ég kék brokát, a nap maga az élet, s mi nyugalomra éhesen figyeltük a szertartás mozdulatait. Szép, egyszerű és tiszta volt a pillanat.
Ha nem lennék szerénytelen azt is írhatnám, hogy eötvösi, így csupán azt mondhatom, hogy kimondhatatlan hálát érzek a megálló időért. A természet csodájáért, a teremtő nagylelkűségéért, hogy adatott nekünk két nap, a csütörtöki felhőszakadás és a mai ború közé ékelve, amikor elvégezhettük tisztességgel, amit ránk maradt, ránk rakódott évtizeden át.
Báró Eötvös József és szeretteinek földi maradványa, három koporsó, hosszú évek után ismét a kápolnában pihen. Beteljesült hát a végakarat.
"Márvány szobor helyébe,
Ha fenmarad nevem,
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem. "
A hálás utókornak, már "csupán" az eszmék győzedelmén kell/kellene fáradoznia.
Köszönöm, hogy megértem és megéltem a tegnap magasztos perceit, a köszönet elsősorban Szabó Tamásnak városunk polgármesterének szól, aki évtizedek óta dédelgetett vágyunkat nem hagyta elenyészni. Neki és magunknak is azt kívánom, hogy ügyeink oly szép rendben folyjanak a jövőben, ahogy az Eötvös szelleméhez méltó. Köszönöm az "oldalakon" átívelő tettrekészséget, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak, L. Simon Lászlónak ügyünk újbóli felkarolását, a nagyszerű előadásokat, Piroska Eszter buzgalmát, s az Eötvös József Művelődési Ház vendégszeretetét.
Halaszthatatlan dolgunk, dolgaink közepette koncentrálhatunk az eszmék győzedelmére, oktatásra, népnevelésre, és mindarra, amit Eötvös József miniszterként, haladó gondolkodóként és irodalmárként fontosnak gondolt, fontosnak tartott!

Tegnap délután még felmentem a dombra, néztem a Dunát, a fényeket, s hálát adtam a teremtőnek...

HÁTTÉR - Lencizős...

Mai, hajnali találat ez a 2018. november 7-i kis szösszenet unokás életemből...

(Jé, ma november hetedike van, Istennek hála már a feledés feneketlen mélységébe hulltak azok az idők, amikor... Nincs se auróra, se leninfiúk, s a veres csillag is elvásott szépecskén...)

Idézem hát az akkori, facebookos bejegyzésemet:

Lencizős...
Tegnap én mentem Lenciért a csoda szép budaörsi óvodába.
Lenci pityergős kis alvása után (nem saját óvó nénijük volt velük délután) örült, hogy Simon is jött velem.
Öltözés közben megnéztem az új képeket a falon.
Őszi fák sorjáznak.
Szemembe ötlött, ami nincs, ami szinte mindenhol hiányzik....
- Lencikém! Nincs háttér a képeken!
Lenci vette kis kardigánját és kisétáltunk a kiskapun.
Otthon aztán, mikor megették a palacsinta tortát, bekanalazták a kompótot, s elolvastam 3-4 verses mesét....
"Van egy erdő, erdőháton..."
Meg azt, hogy "Ej, de jó vót..." (erről persze rögtön anyám jutott eszembe, s el is érzékenyültem volna, ha a vendég picurka kislány nem ugrál éppen százat a kanapén...)
Szóval megvoltak Zsiga bácsi meséi, Lenci ugyan az én krampuszaimra volt kíváncsi, de azok majd legközelebb...

Lényeg!

Megettek a gyerkőcök mindent nagymama kosarából, szomszéd kislányt elvitte az apukája haza.

Lili megküzdött a mértékegységekkel, Simon mint szokott a munkánál segédkezett, ágyat szereltek, aztán a nagyok elmentek újra játszani,s mi Lencivel megtárgyaltuk a dolgot.

- Lencikém! Mondd meg az övónéninek, hogy háttér!

Lenci habfehérbe öltözve, muszlinok és selymek között - bálosat játszottak az előbb a nővérével - kuncog ölemben, szája elé teszi kezét - megmondom Mama.

Aztán tudod-e mi az a háttér?

Lenci négyésfél éve okosságával felel - az, ami a hátunk mögött van. Például levegő, de Mama a levegőnek nincs is színe!

- És, ha hátad mögött süt a nap, vagy felhős az ég?

Megegyezünk a háttérszínekben, abban, hogy a lapon nincs üres felület, majd pasztell színekről beszélek, Lenci fejében száguldozik a gondolat...

- Már egy képen volt háttér Mama, a libáson! Azt még nem láttad Mama!

Megbeszéljük a mostani alkotást, barna törzsű fa - kéznyomatból, és rajta wc gurigákból levélnyomat.

- Mit szólt a szép képedhez az óvónéni?

- Megdicsérte, meg azt is mondta, hogy az a legügyesebb, aki kitöltötte a közepét is... így Lenci.

Lenci egyszer csak felpattan, ajtóhoz fut, nevet - Anya az iskolából megérkezett.

Később térül-fordul, én Lili sapkájára varrom fel a virágot, Lenci megszólal:

-Mama neked most a háttér a radiátor, s ha arrébb ülsz, akkor onnan pedig a kanapé támlája!

Mindketten tudjuk a lényeget!

Háttér kell a képekhez és háttér kell az élethez!

Már csak az óvónéniknek kell megtanulniuk, hogy HÁTTÉR!!!

(Milyen optimista voltam háttér ügyileg, jegyzem meg ezt ma, azaz 2020. november hetedikén hat óra huszonhat perckor.)

2021. november 5., péntek

Szeleskedő novemberi napon..

Visszafut és kacag

itt hagytam egy teli poharat

mégis csak kéne

hadd nézzek a dolgok fenekére

és

végig ring a kerteken

nyári meleg lett

kabátom gyorsan leveszem

visszatér és zokog

magamra miért hagytatok

hol vannak tarka szirmok

sárgult levelek

miket kedvemre sepregethetek

könny ömlik

tócsák bugyognak

cipőm beázik

jaj

mennyi van hátra még a következő

perzselően forró édes nyárig

visszalép és táncol

rózsás az ég

szerelmet gyászol

bámészan vársz új és újabb csodát

míg

egyszer csak felhőt ránt elő

sötétre festi orrod előtt az aranyos partot

jó éjszakát kiált!

2021. november 4., csütörtök

NOVEMBER 4

Ömlik

zuhog

víz

tetőablakon végig csorog

áznak a fák

temetőben a sok virág

gyertyák már sehol sem égnek

vaksötétben törnek rám

réges-régi képek

múlt hangja

tarkómon puffan

tank dübörög

csúszkál a nedves köveken

halljuk ahogyan közelednek

taposni reményt

ölni mindent mi élet

anyám sír

apámért hamarosan jönnek

szívtájékra hull a bánat

fekete fátyolba burkolt

évtizedek rám találnak.

Előre lépjek vagy maradjak

félelmetes feketeségben

gyufa sercenjen vagy csendmagányban

peregjenek a percek

eső hull

mossa

tetőt

kertet

sírokat

felülírna szívesen mindent a jelen

hazudjanak csak új és újabb mesét

én

ma is a valóra emlékezem

hallom hogy sír anyám

csikorogó tankok csúszkálnak

kopottas sárga macskaköveken

könny és esőcsepp keverednek

múltpárás ablaküvegemen...

/Fotó - Szakos János/

2021. november 1., hétfő

Ősz... október végén

Arany a zápor

vállamra hull

ideges szelek törnek rám váratlanul

és

tépik

rázzák az ágakat

úton millió levél

hatalmas kupac

nehéz így lépni

minduntalan vissza-visszanézni

vonz a bronz

vörös és a barna

zöldek

reményt keltően tündökölnek

sebhelyemet

narancsos keskeny szirom takarja

reccsen és roppan

dőlt fatörzsek között új útra térek a vadonban

folyóparton haldokló

kopasz ágak nyújtóznak ég felé

magány és bánat

maguknak helyet keresnek

könnyen szívkuckót találnak

iszapban cuppan cipőm

átgázolok a halvány szelíd erecskén

puhább a föld mint ahogy szeretném

őz nyomok kanyarodnak

itt kortyoltak friss vizet

róka is járt erre

hódok fognyoma látszik

őszi szél toporzékol

hajamba kap

kabátom cibálva őrültet játszik

nézem a hulló aranyat

elfedi lassan a nyomokat
domb mögé igyekezve elvakít a nap

gyökerek közé árnyék surran

búcsúzkodó illat

fanyar furcsa álom

kék acélban villanó pillanat

hallgatom ahogy a világ az elmúlásnak

hosszú sóhajjal megadja magát

odút keresgélő madarak bújócskáznak

vízre hajló korhadt fűzfaágon .

2021. október 28., csütörtök

Nyitva van az aranykapu... 1.

Tekintsünk el ezúttal attól, hogy mi a kedvelt dalocska valódi jelentése. Miféle tartalmakat hordoz...

Csak nézzük a képet, a képeket - oly gyönyörű az ősz, s a meseszép dunai ragyogásban én mindig elvesztem a szívem. Hazafelé nagyokat hallgatok és pimasz "porszemek" könnyesítik szememet. Talán a szépség, talán az elmúlás, talán az élet ajándékai és veszteségei teszik, hogy párás lesz a tekintetem, és mélyül bennem a csend.