Arany a zápor
vállamra hull
ideges szelek törnek rám váratlanul
és
tépik
rázzák az ágakat
az
úton millió levél
hatalmas kupac
nehéz így lépni
minduntalan vissza-visszanézni
vonz a bronz
a
vörös és a barna
zöldek
reményt keltően tündökölnek
sebhelyemet
narancsos keskeny szirom takarja
reccsen és roppan
dőlt fatörzsek között új útra térek a vadonban
folyóparton haldokló
kopasz ágak nyújtóznak ég felé
magány és bánat
maguknak helyet keresnek
könnyen szívkuckót találnak
iszapban cuppan cipőm
átgázolok a halvány szelíd erecskén
puhább a föld mint ahogy szeretném
őz nyomok kanyarodnak
itt kortyoltak friss vizet
róka is járt erre
hódok fognyoma látszik
őszi szél toporzékol
hajamba kap
kabátom cibálva őrültet játszik
nézem a hulló aranyat
elfedi lassan a nyomokat
domb mögé igyekezve elvakít a nap
domb mögé igyekezve elvakít a nap
gyökerek közé árnyék surran
búcsúzkodó illat
fanyar furcsa álom
kék acélban villanó pillanat
hallgatom ahogy a világ az elmúlásnak
hosszú sóhajjal megadja magát
odút keresgélő madarak bújócskáznak
vízre hajló korhadt fűzfaágon .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése