A sütik és egyéb nyalánkságok világából jobb, ha visszatérünk a valóságba. A lényeges ismeretek egy részét már megtudtuk a Mikulásról, szereti a finomságokat, s az "anyagbeszerzés" nem kedvenc elfoglaltsága. Így érthető, hogy kezd kikopni a készleteiből, pláne, hogy azokat a krampuszok rendszeresen és kitartó lelkesedéssel dézsmálják. Fontos tulajdonságainak egyike az is, hogy nem túl kíváncsi, így most sem kapkodta el a csomag tetejének leemelését. Tett-vett, felszedte a földről a papírokat, összetakarította a kormot és hamut. Begyújtott, teavizet készített, s kenyeret szelt a reggelihez, majd az asztalon pakolt össze. Arrébb tolta a dobozt, s mivel a krampuszok hálószobája felől még semmilyen hang sem érkezett, úgy gondolta, hogy lesz ideje csendben, s főleg nyugalomban megnézni, hogy mi van a dobozban. Mert ugyebár az is lehetséges, hogy nem is neki érkezett, s akkor meg ki sem lehetne nyitnia. Végül addig tanakodott, míg az óra nyolcat ütve ki nem zökkentette a gondolkodásból. Leemelte a doboz tetejét, s szétnyitotta a fekete selyempapírt. Nahát ez egy PAPUCS, pontosabban mamusz! Piros, fehér bojtos meleg mamusz, kézzel horgolt lábbeli, puha gyapjúbéléssel. Ez igen! Biztos, hogy az enyém, hiszen a méret is stimmel. Pont jókor érkezett, így ha kimosom a kávéfoltos papucsot ezt már fel is húzhatom a lábamra.
Örvendezett Mikulás, nézegette a gondosan elkészített mamuszt, de valami mégis szöget ütött a fejében. Olyan ismerős volt, és olyan furcsa, hogy éppen most érkezett, s hogyan... Ki tudhatta rajta kívül, hogy a kávé összekoszolta a kedvenc papucsát, s ki dobhatta be a kéményen át?! Eddig azt hitte, hogy rajta kívül senki sem tudja kifürkészni mások óhaját...
Nem sok ideje volt a rejtélyeken mélázni, mert váratlan robajjal kicsapódott az ajtó és betódultak a krampusz gyerekek.
Jó reggelt, jó reggelt! Hát ti, hogyhogy ilyen későn ébredtetek? Jó reggelt! - válaszolták a krampuszok, s kaján mosoly ragyogott arcukon. Kuncogva, egymást bökdösve pillantgattak suttyomban az asztal felé. Nahát! Kié ez a csomag, talán az enyém? - kérdezte Slampusz. (Ő volt hármuk közül a legidősebb.) Neeeem a tiéd! Az enyém - ugrándozott Frici, közben kacsintott Rudi felé, s mindhárman jót nevettek. Az enyém! - emelte fel a hangját Mikulás. Mit gondoltok, hogy én sosem kaphatok ajándékot? Tévedtek kis barátaim, ez a csomag nekem érkezett, méghozzá az imént!
Az imént? - visszhangozták a kölkök. Hiszi a piszi ! Ne lódíts Mikulás, hiszen varjú postás reggel kilenc előtt még egy levelet sem hoz ki, nem hogy egy csomagot. Nevettek, bolondoztak, egymást ugratva összevissza kurjantgattak. Mondtam, mondtam, én megmondtam! - skandálta Rudi. De én találtam ki! Tódította Frici. Nono kis apáim! Ki volt a kivitelező? Hát persze, hogy én! - jelentette ki Slampusz.
Kicsoda, micsoda, miről hadováltok itt nekem? - mérgelődött Mikulás. Az egészből egy szót sem értettem.
Jaj Mikulás mit vagy úgy oda?! - kérdezték mindhárman egyszerre és egymás szavába vágva mesélni kezdtek..., s összeállt a történet.
Az úgy volt, hogy a kamra pakolása közben találtunk egy dobozt, fogalmunk sem volt róla mi van benne, s hogy miért van a legfelső polc hátuljába tolva. Remélve, hogy találunk benne a csomagokhoz való celofánzacskót - mert éppen elfogyott - levettük és belenéztünk. Tudhatod, hogy mi semmilyen doboznak, csomagnak nem tudunk ellenállni... Nem úgy, mint én - sóhajtotta Mikulás. Amikor megláttuk, hogy egy mamusz van benne, rögvest eszünkbe jutott hogyan került a legfelső polcra. Legalább öt éve már, hogy postán érkezett, s te azt mondtad, hogy túl öreges, nem való még neked az ilyesmi, és bevitted a kamrába. Azután, ahogy múltak az évek mindig egyre feljebb és hátrább került, míg teljesen elfeledkeztünk róla. Sajnos a levelet nem találtuk meg, pedig valamikor még az is megvolt mellette, amit a mamusz készítője írt neked.
De hogy-hogy a kéményen át?! - tanácstalankodott Mikulás, a krampuszok azonnal megadták a választ.
Tudod, hogy sok mese arról szól, hogy Te a kéménykürtőn keresztül viszed a csomagot a gyerekeknek. Arról bezzeg senki sem beszél, hogy mi mennyit fáradozunk, hogy az ajándékok időben célba érjenek. Úgy gondoltuk, hogy ideje, borsot törni az orrod alá! Slampusz kimászott a tetőre, miután egy hosszú spárgával átkötöttük a dobozt, s a csomagot a kéménybe lógatta. Igazából azt terveztük, hogy a reggeli begyújtás előtt vágjuk el a spárgát, s éppen az orrod elé fog pottyanni, de valahogy elszakadt és korábban érkezett! Mi pedig jó ideje az ajtó mögött kuksolva vártuk, hogy végre kinyisd a dobozt! - Frici elhallgatott. Mikulás pedig szorosan magához ölelte a rosszcsontokat és végre velük együtt nevetett!
Ebben a pillanatban kopogtak! - ki más állt az ajtóban, mint...
