Rókázzunk?!

A fotót csentem...

Egy régi, későnyári éjszakán csillaghullást lesve Lilivel kint aludtam a teraszon.
A csillagok csak hulltak, hulltak, az éjszaka csodálatosan sziporkázó kupoláját bámultuk míg Lili elaludt.
Egyszer csak fura hangra ébredtem... mintha lépések zizzenése lent az avarban.
Füleltem, aztán felültem.
Itt alszik mellettem a lányka, bent pólyás kisöccse és anyukája, ha valaki jár a kertben mitévő legyek?
Mindenféle megfordult a fejemben míg a lépések egyre közeledtek.
Aztán kikukucskáltam a korlát alatt, s a holdfényben, mely a murvás utacskát éppen megvilágította megláttam "őt".
Egy róka volt - sosem gondoltam volna róla, hogy ilyen kis törékeny testű állat.
Lassan lépegetett, s én néztem míg eltávolodik a sötétben a szomszédos kertek felé, meg sem mozdultam, nehogy a frászt ráhozzam szegényre.
Reggel aztán elmeséltem miféle látogatónk volt.
A történet aztán a közben cseperedő Simonunk fejében is szöget ütött, s jó néhány évig egyedül nem mert hátra menni a balatoni kertben - hátha a rókák!
Most Lencivel ébredés után Vukkot hallgatunk, a vidám dalocska jó vigasztaló anyára várás közben.
A róka most a téma, mert átment a kerteken, egészen az óvoda felé. És mert lehet, hogy veszett, de ráadásul nem is volt egyedül.
Ketten voltak!
Hogy egy hím és egy nőstény, pontosabban kan és szuka - azt nem tudom, de manapság már a nem kérdése nem is érdemleges. Majd eldöntik ők, ha felnőttek, ámbár az is lehet, hogy eldöntötték és éppen kicsinyeik számára gyűjtenek elemózsiát.
Mert ugyebár bennük él a fajfenntartás törvénye, s ők nem adoptálni fognak, hanem saját utódokkal szaporítják a rókák világát.
És van nekijük hasznuk is - mert elpusztítják a rágcsálókat.
Van ugyebár az a tévhit a meséből, hogy a róka kacsát, libát, tyúkot vacsorál...
Pontos leszek:
" Mindennapi élelmét egerek, pockok adják, de elfogyaszt bármilyen nála gyengébb állatot. A dögöket sem veti meg. Tápláléka felkutatásában kitűnő hallása és szaglása segíti."
A veszett róka megszelídül, keresi az ember társaságát.
Mi ugyebár nem keressük a rókák társaságát, sőt!
Az első ötlet, amúgy emberül, hogy nosza egy kis mérget nekije. Szemét dög, hogy mer a játszótér felé settenkedni...
fene a pofáját (stb).
A róka átballag a kertek alatt, át az udvarokon, s kötve hiszem, hogy zsíros kacsa/liba/ kappan/ tyúk combikával laktatja éhes fiait.
Hisz ahol tyúk van, ott gazda is, ól éjszakára lakattal, sőt 2-3 lakattal - nem elsősorban a négy lábúak ellen...
És van eb, aki elzavarja.
De ő csak megy, mert ugye van neki természetes élőtere, ahol az ember már jó ideje felülkerekedett - legalábbis azt hiszi.
S ha meglátja holdfényben settenkedő testét rögvest kitör a pánik.
Vajon a róka ügy kapcsán milyen döntés születik? Mindet irtsák ki? Elég azt a kettőt eltenni láb alól - méreggel, akik az óvoda felé veszik az irányt? Vadász üljön hosszú méla lesben? Vagy ballagjanak csak a rókák saját útvonalukon, szükségleteik szerint?
Aztán reggel a gondos közmunkás szétnéz az udvaron, frissen felássa a homokozót, melyet este védőhálóval terítettek le. Fölseper, hogy semmi idegen anyag ne kerülhessen a gyerek kezébe, mert hát nem csak ezek az állatok mászkálnak éjszakánként kertről-kertre.
És!
A városi játszótereken is naprakészen kezelik a róka-kutya-macska témát, egyebekről ne is essen szó... (unokáim tavaly a dunai játszótér mászókájának tetején emberi ürülékbe tenyereltek majdnem).
Tavaszodván, ha sóhajt a rét megtörténik a homok csere. A felnőttek felszedik a szemetet, csikket, nem görget a szél üres italos flakonokat.
A felkelő napsugár szeme rácsodálkozik a szorgos munkáslapátra, mert legfőbb érték a gyermek alapon patyolattisztára varázsolják a játszótereket az érkező vidám gyerekeknek.
Micsoda idill!
Csak az a róka...
(Én is velük vagyok.)