Magányba hajló...

Sötétben gomolygó éjszakai felhő tapad a túlparti fákra

fölöttük

világos szürke a menny

magasba emelkedő repülő fénye

jelez

e

furcsa látomásban

veszteségeimen

pengényi szín már-már áthatol

magadra zárt magányban kínlódva ébredsz valahol

az

órát

nézed

hajnali négy

ilyenkor szoktad kicsikarni

a

hajnal első

szép

jelenetét

kemény a csend

döntöttél

ez jól van

 

vajon

lesz

e

falatnyi kedv

a

holnapi útravalóban

élet csukódik

kattintással

távol tarthatod az egész világot

bőrödön nyomot hagytak tegnapi nyomorúságok

kezedet felfűti majd forró tea

vánkosodba mélyedsz

ezerszer végig pergetett bánat

vesztese voltál vagy szilárd bajnoka

a

villanásra kitágult 

színekkel vakító különös világnak?!

 

(Színház az egész világ...?)