Butaság talán ha azt hiszem
anyám
nekem a túlpartról üzen
néha bogár máskor meg lepke
mikor
mihez
van
odaát kedve
szélcsendben
szirmok
fények vagy árnyak
kedvetlenségen rést mindig találhat
illatos udvarom a sóhaja maga
kuncog
és
esetlenségemtől égnek áll a haja
szellőt lenget
sugarat hevít
türelemmel ügyeli botladozásaim
kék zománc az ég
szeme a szép
ezüst hajamba belesimít a kéz
csúfondáros néha
és
látja ha fáradok
anyám
tavaszsóvárgása
ma reggel a kert fehér virágán
könnycseppben ragyog.
Tizenhárom éve, hogy neve napján hiába kérleltem, hogy jöjjön... Azon a reggelen cipője sarka megakadt a lépcsőn, s néhány hónap alatt elveszítettük őt.
Együtt érzek veled.
VálaszTörlés