Tárul az ég
matt borulásból
kopognak
nagy szemek
korai órán
zárt kelyhű
virág remeg
macska nyávog
küszöbre ült
bundája sötét
ne ártson
neki a víz
húzódik
ablakomhoz
egyre közelébb
fáradt cseppek
hullanak
fázós világra
szürke
gubbasztó fák
szunnyadnak még
sehol
egy árva madárka
karmos kezével
megragad a reggel
koppan a csend
jó lenne újra bélelni
parázsos
szívmeleggel
rőzse láng
vágyak
elszeleltek
mozdul a szél
didergő ágak
integetnek
parányi rügyek
selymes illatra
hab ruhára
hiába várnak
hódító napsugarak
messzire elkerülik
szendergő kertemet
nem küldnek ma
friss üzenetet
vacogó hóvirágnak
árvulás ez itt
keresem a remény színeit
hiába
tavaszt sóvárgó
sóhajok
hideg cseppekkel
keverednek
motozó eső
gondolatom
bánat satuba zárja.
Szeretek ide járni, és szép verseket olvasni nálad.Szeretem a képeidet is, a Duna panorámáját, a virágjaidat...
VálaszTörlés