Minden megváltozott
az
óra
fejre állt
lélegzeted csitul
majdnem hogy eláll
halványodni kezdenek a percek
néhány elhaló szó
szorításod enged
zuhansz
ismeretlen mélysége vár
ahol
nincs tiltó tábla és nincsen határ
nem jelzi semmi
hogy
lépni milyen veszéllyel jár
ferdülnek a tengelyek
visszapillantani sem lehet
nincs út
csak
álom
válladra húzom a takarót
többé ne fázzon
homlokod hideg
hosszan
csendben
fogom a kezed
gyógyulsz most
merítkezel
megszűnik a világ
egyedül te létezel
ablakon nem lebben függöny
a
gázláng éppen csak motyog
nem mozdulok
érzem a csodát
ereidet átmosó édes áramlatot
az
élet rohan majd tovább
terhek
gondok
mind sarkunkra hágnak
aludj még kedves
ringató a csend
néhány órára csitul a világ
szokatlan béke
simítja hosszan végig hátad.
Márta, gyönyörű!
VálaszTörlésMi különbözteti meg az igazi költőt a rímfaragótól? Hát pl ez: "szokatlan béke
simítja hosszan végig hátad." Ilyenkor fellobban bennünk a szépség felismert pillanata...