Úgy adódott, hogy az elmúlt 2-3 hétben 6-7- megyét érintve - többnyire autópálya mentesen lehetőségem volt megcsodálni a tavasz szépségét úton, útfélen szerte kis hazánkban.
Tegnap, egy hirtelen ránk zúduló felhőszakadásnak köszönhetően nyakunkba vettük lábunkat, pontosabban tervet módosítva fürgén autóba ültünk, hagyva az eltervezett kerítésjavítást, a szarvasok kitartó próbálkozásának eredményét nem sikerült eltüntetni... kénytelen, kelletlen otthagytuk a szépséges Rónafalut, s a jégeső kopogását hallgatva irányt változtattunk.
Leérve Salgótarjánba már észrevettük, hogy a zuhé követ bennünket, s
hiába kanyarodtunk a selymes legelőjű Karancsberény felé a tavaly
megcsodált magyar hidegvérű lovak nem legelésztek a domboldalon.
Szaporára fogtuk és a kanyargós úton hamarosan Szécsénybe jutottunk.
Meglepetés! - mondta a fafaragó és a kormányt balra kanyarította.
- Mutatok én olyat, de olyat...!
Nem soká kellett várnom a csodára.
4-5 kilométer a zöldellő dombok, völgyek között és már táthattam is a számat.
Varsány - a kb 1600 lakosú nógrádi kistelepülés messze van a főutaktól, a fejlett világtól.
Ahogy mondani szokták az Isten háta mögött!
DE!
Én inkább azt gondolom, hogy az Isten tenyerén!
Nem tudom, hogy Kanyó Judit polgármester mióta ül a polgármesteri székben, azt azonban az első pillanatban látni lehet, hogy vezeti, irányítja a várost!
Költségvetésük talán 300 - 400 millió között mozoghat, mégis mindenfelé építkezés, fejlődés, gyarapodás látszik.
Szegregáció felszámolására szolgáló pályázat, palóc program, s ki tudja még mi minden az, amivel jól sáfárkodva szépülnek. A jó ízlést sem mellőzve teszik napról napra a dolgukat az ott élők.
Eddig is szívem csücske volt Nógrád megye, de most már a sárga irigység is fészkelődik benne.
Pláne, amikor este hazatérve végig tekintek a mi gazos, gondozatlan "belvárosunkon", azután pedig a 250 milliós dunai romhalmazra vetem tekintetem.
Csak kertünkbe érve vigasztalódom meg, ahol buja zöld lombok közt megcsillan a Duna, madárdal szól és a fűszálon, virágkehelyben esőcseppek remegnek.
Nézzük hát a képeket, hogyan telnek az évek Varsányban, hogyan őrzik meg a palóc hagyományt, a nyomor ellen hogyan küzdenek, s miként töltik meg szépséggel buzgón, igényesen a falusi életet!
Szaporára fogtuk és a kanyargós úton hamarosan Szécsénybe jutottunk.
Meglepetés! - mondta a fafaragó és a kormányt balra kanyarította.
- Mutatok én olyat, de olyat...!
Nem soká kellett várnom a csodára.
4-5 kilométer a zöldellő dombok, völgyek között és már táthattam is a számat.
Varsány - a kb 1600 lakosú nógrádi kistelepülés messze van a főutaktól, a fejlett világtól.
Ahogy mondani szokták az Isten háta mögött!
DE!
Én inkább azt gondolom, hogy az Isten tenyerén!
Nem tudom, hogy Kanyó Judit polgármester mióta ül a polgármesteri székben, azt azonban az első pillanatban látni lehet, hogy vezeti, irányítja a várost!
Költségvetésük talán 300 - 400 millió között mozoghat, mégis mindenfelé építkezés, fejlődés, gyarapodás látszik.
Szegregáció felszámolására szolgáló pályázat, palóc program, s ki tudja még mi minden az, amivel jól sáfárkodva szépülnek. A jó ízlést sem mellőzve teszik napról napra a dolgukat az ott élők.
Eddig is szívem csücske volt Nógrád megye, de most már a sárga irigység is fészkelődik benne.
Pláne, amikor este hazatérve végig tekintek a mi gazos, gondozatlan "belvárosunkon", azután pedig a 250 milliós dunai romhalmazra vetem tekintetem.
Csak kertünkbe érve vigasztalódom meg, ahol buja zöld lombok közt megcsillan a Duna, madárdal szól és a fűszálon, virágkehelyben esőcseppek remegnek.
Nézzük hát a képeket, hogyan telnek az évek Varsányban, hogyan őrzik meg a palóc hagyományt, a nyomor ellen hogyan küzdenek, s miként töltik meg szépséggel buzgón, igényesen a falusi életet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése