Várakozás - áldott percei

Advent első vasárnapján egy messzi világba repítettek bennünket a hangok.
A kis közösség Ercsiben a református gyülekezeti házban áhítattal hallgathatta Petrás Mária gondolatait.
Készült saját is, mégis inkább egy profi felvételt hallgassunk...
https://www.youtube.com/watch?v=nAECD-gbHBM

 

Szepesi János népi fafaragó iparművész által készített hugenotta kereszt már délelőtt helyére került.

Születésnapodon...

Játszódás

Hallgatom a csend hangjait

játszanék veled újra valamit

lépek

rég megsárgult képek

őrzik arcod szelíd vonásait

játszanék

erdőst

benne patakok

földje alatt gyökér kanyarog

nem a hazánk

játszanék dombot

vörös

barna

lombot visel a táj

nézünk ékes egek felé

szemed színével felesel a kék

játszanék mezőt

kerek szigetet

búzavirágos kertek keresek

nevetek

cipődet ott ahogyan könnyen leveted

és

szaladsz

réz hajszálakon bicsaklik a fény

átúszol időtlen tengereken

várlak bárhol

bármelyik parton

gyanta illatú ligeten

napsebzett vállad krémekkel fürdetem

kezemre hull valami égi-földi permet

míg

veled

játszom

magamnak

százszor

ezerszer

visszaperellek.

(Született december harmadikán drága Katikám.)

Ünnep felé....

Ó

már

hallom is

surranó lépteit

faggyal és hóval

meleg teával takaróval

fürge szánkós suhanással

szívbe hasító édes találkozással

sejtet vágymázzal festett pazar titkokat

érti mind kiben még mindig gyermeki a hit

szava elfedi jelenünk elfáradt kopottas színeit

zengve zsongva fa alá osonva keressük csomagjait

örökös kincset talál aki nem csillagszóró sziporkában

látja a varázslat pattogó fényeit hanem szívével is figyel

halk a szó

suttogó

gyermek

született

jászola felett üstökös hirdet

égből érkező örömüzenetet.

DECEMBER

Hófelhőket

rózsásra fest a reggel

kitartó bolond virágok utolsó szirma

vörösen semmibe hull

kövek között dideregve

parányi

zöldes bogár lapul

fonnyadó levelek

deres fák

első

havas támadásra várnak

minden

mindegy

remegés

megtörnek majd az ágak

késpengés

hideg rabolja őszünk utolsó színeit

fel a kezekkel azután zsebbe

 kalap és kabát

kesztyű is kerül

párás lehelettel ölelnélek körül

ha

kezed

kezembe

fonva

kezem

kezedhez

vonva

felsétálnánk a havas tetőn

mohamély csendet

hallani

megigazítanám

csók közben félre csúszott

sálad

nézném

kibukó ezüstös hajszálad

szád szélére mosolyt festenék

felednénk

decemberünk

minden

baját

jegét.

Az elmúlás felé....

Fekete tus

tiszta

metsző

egyenes vonalak

átható hideg pihen szürkévé fakult

fáradt egünk alatt

 és

a

levelek

okkersárgán

hullásra szánva magukat

epedve néznek széjjel

nem kacérkodnak a feltámadó északi széllel

sárba taposott társak

már

enyészetre várnak

fényfoszlányok gyűrűjében karéjos a csend

valami bennem megpihent

hogy

aztán

újra

lármásan felfakadjanak a szavak

áradjon szét fanyar szélben régi gondolat

mindent megtennék

súgnád újra

millió levél tapad a hosszú-hosszú útra

megremegek

beburkolódzva nézek vissza
szemem könnyezve issza

tussal rajzolt
őszi

üzenetedet.

Mindent megtennék...

Irodalmi pályázat... Érd 2017 - vers kategória

Útvesztőben…

Felocsúdsz

tested

lelked

sajog

csendből szőtt bársonyok súlya alatt

távoli sugarak sejtetik

lombok fölött átsüt még a nap

nehéz a földre húzó magány

hallgatsz

magadban morzsolsz

szitkokat

sziszegő fáradt hangokat

kába álmok foltja sem dereng

fájdalom lohol odabent

megkaparintani a jelent

tegnapod

alattomos hordaléka

korhadó

partra sodródott uszadékfa

elhalt a kéreg

málló évgyűrűk jelzik életed aszályos napjait

ereidben a sejtek tegnappal mával

alig hallhatón perelnek

titkos jeleket keresel

minden feledett szívzugba belesel

körötted

és

benned
ősi nyelven árnyak feleselnek

érthetetlen szavak emelnek szorongató falat

lélegzeted meg-megakad

lesben áll az utolsó pillanat

tétovázol

kezedhez füst illata tapad

zizzen
egy
zsebre vágott gyűrött papírdarab

vágyak

remények

bódultan alszanak

ne hagyd elveszni magad

ébreszd fel valamelyiket

szemedre hull kegyelmesen

szeptember végi öleléssel a bágyadt alkonyat.

Kései utakon

Hazafelé tartunk mindannyian

pedig a napnak még varázsos ereje van

széthasít felhőfüggönyöket

kertünkön átsuhan

régi dalt dúdolok magamban hangtalan

ázott udvarunkra bronzszín levél pereg

feltornyosul a sötét avar halom

tócsa partján halvány keskeny szirom

pók evickél a parányi ladikon

kémény pöfékel

kesernyés illat ringat

kései utakat idéz

téged

engem

és

a

múltat

a

test megfeszül és elbizonytalanodnak a léptek

elébem tolakszik újra a megoldhatatlan képlet

eső

pára

füst

nem is tudom

mi itatott át azon az áldott ajándék alkonyon

utánad léptem nagy volt ott a sár

cuppant a cipőnk és te felkaptál

elkopnak lassan barnás-aranyos ceruzahegyek

én is csalok néha

összekeverve jól a színeket

százszor rajzolom át a képeket

találgathatom

melyik volt valós és melyik képzelet

a

szádat vágyom tarkómhoz közel

annyira hiányzol

szólíts meg újra szíveddel ölelj

árva

vagyok

magányos mohó gyermek

rongyig szorítom maradék kincseinket

korai még a csend

parazsat izzít távoli egekben az alkony

keresem

mosolyoddal elveszett régi arcom.

Novemberi pillanat

A

nap

ma

ismét

ragyog

kelepcébe csal bolond kis rügyeket

hóvirág

jázmin

merészen kidugják zöldes szemüket

színpompás szirmok selyme boldogan tárul

lábam elé levél pereg

pőrén nyújtózkodó ágról

kácsák vad fürdőzése idáig hallik

kormoránok kószálnak

feketén suhannak a túlsó partig
csőrükben ezüstös test villan

ősz illatra

füst tekeredik

szél libben

máris

tovaillan

múlik

az

eltévedt édes pillanat

keserűn roppanó ágak

pattogva

tűzrózsává válnak

ujjam hegyén

fanyar szőlőszemek máza

lustán csorduló csepp hull a szunnyadni készülő

őszi

világra.

Hóvirágtól lombullásig...

Egy hónappal előbb bújik ki a hóvirág...

Tátikák

Vetkőző

Árnyék

Rózsás kilátásom..

Februári kis virágom.

Bakopa

Őszidőben

Lilában

Jelenlét

Vonszolt évtizedek

hideg szélben pirosan pirkadó egek

didergő virágok

pislákoló mécses

kellék csupán

 

tegnap

holnap

ma

reggelben és délutánban

itt

kaptok helyet

ringató álmok

tovább örökített sejtek

egymással nem feleselnek

összesimul

múlt

és

jelen

kezeteket megérezhetem

hátamra ölelésetek von puhán takarót

hogy

meg ne fázzam

sápadó virágok

libbenő lángú mécsek

apró

hitvány

szeretet töredékek

szívemben van a zug ahol a gondolat nem hazug

és

az

emlék

nem esetleges jelenlét

hanem

örök

földhöz

éghez

csillaghoz

kötött

 

örökös távolságban jártok

utat hozzám mégis mindennap találtok.

Korai sirató.... (remélem, hogy az...)

Kerestelek

ma hajnalban is
a
tapadó ködben

előttem jársz

vagy

bujkálsz

mögöttem

semmi sem látszik

csupán

egy

fanyar

sárgán nyújtózkodó legényrózsa

dacol a homályban

lecsapott az ősz
nem hittél a pompázatos nyárban

s
most
széttapossa legszebb szirmait

hinném

itt vagy még s csak súgod

-meghalok-

talán

a

korán billenő ladik

elvitt már az utolsó sóhajig

feljött ma is napod

vagy

falánk felhők tetejére lazán könyökölve

kaján mosollyal nézed

hogy

keresek búcsúztató igéket...