Aszimmetriák...

 1.

Eldőlt

a

hajnal párbajában győzött a köd

sötétség

terül a látóhatár fölött

és

alant

nem hallatszanak

neszek és sejtelmes szavak

az

égre sem csordult még csöppnyi festék

sem

lilák

sem

kékek

nem

kényeztetik

az

egykedvűen nyújtózkodó vidéket

mégis

valami furcsa billenést érzek szívem körül

a

fény

már

nem soká menekül

majd előkerül az első sugár

még nem tudom miféle színnel kezdhetjük a napot

világoskékedre gondolok

- inged gombja ha pattan

ott vagyok abban a hirtelen
elkapkodott mozdulatban -

s

ha

holnapod borulni látszik

jól tudod az élet veled is csak bolondot játszik

barnán türelmesen

tavaszra váró

eső áztatta földeken

igazi erők gyürkőznek

ÉS

szívzugodban

mocorogni kezd a mag

hamvas
zöld
kicsike csírák

merészen törnek lelked poklain át

megereszkedett felhők alatt

álmos ágak

feszülő rügyeket ringató kócos koronák

magasba
az
ég felé tartanak.

Lenne még...

Kiszakadtak az éjszaka sötét bugyrai

a

láthatáron már dereng valami

ám a távoli bársonyos fények

még nem mossák színesre a szürke vidéket

folyónkat is csak sejteni lehet

hallgatag ezüst szalag

nem fürdeti benne magát hányaveti kedvvel a nap

lenne még éjjel

félálomban magamra húzott takaró alatt

 híd ívelne

együtt járna rajta való és kábulat

egyensúlyoznék

létszigetem peremén

és

ahogy belül növekedne a fény

visszanézve láthatnám 
ágyunkon szétterülő pléd szegletén

megpihentek a vágyak

kései délutánnak

órái elszaladtak

kis idejük maradt csak a szavaknak

hallgattalak

távoli város képei

utcák és terek

szemed szemembe lopta a képeket

más világok

máshol nevetők

szisszenő életek

lehetne még csendesült délután és szótlan reggel

lenne még varázslat

világot látni a te szemeddel.

Képek és kérdések...

Leltár helyett... képekbe képzelek életeket, szavak és összeforrott mondatok árulnak jelent és tegnapot.
Holnapunkkal mi lesz, ki kérdi, ki érti ezt?
Ki ébred éjszaka, kinek hallik el szívünkig szava?
Körbe fogó sötét köpönyegét mikor szakítja szét arany pirkadat, s mikor világít suta lépteinkre fényesülten a nap?


Önkényesen...
Választott képek.
December 31 - Január 7.

Képek
szavak
mondatok
látószög
léptek
vonalak

kör
háromszög
négyzet
talán
van
öt is
a
geometriához
nem
(sem)
értek.

Magányba hajló...

Sötétben gomolygó éjszakai felhő tapad a túlparti fákra

fölöttük

világos szürke a menny

magasba emelkedő repülő fénye

jelez

e

furcsa látomásban

veszteségeimen

pengényi szín már-már áthatol

magadra zárt magányban kínlódva ébredsz valahol

az

órát

nézed

hajnali négy

ilyenkor szoktad kicsikarni

a

hajnal első

szép

jelenetét

kemény a csend

döntöttél

ez jól van

 

vajon

lesz

e

falatnyi kedv

a

holnapi útravalóban

élet csukódik

kattintással

távol tarthatod az egész világot

bőrödön nyomot hagytak tegnapi nyomorúságok

kezedet felfűti majd forró tea

vánkosodba mélyedsz

ezerszer végig pergetett bánat

vesztese voltál vagy szilárd bajnoka

a

villanásra kitágult 

színekkel vakító különös világnak?!

 

(Színház az egész világ...?)

ÖRÖM

Alkonyi fényben láttam a folyót

színes lámpák

játszottak káprázatot

mély

meleg és puha

álmos délutánok szédítő mákonya

szavak

vallomások

mondatok

 árnyak is takarták a lemenő napot

esendő létünk törékeny halmaza

nehezül 

csoda hogy a távoli

tompa láthatárnak

váratlanul életkedve támadt

és

lágy ölelésű

sugaras vágyak ismét ránk találnak

veszteségeimet ma meg sem  számolom

nézem a vizet

ki-ki magáért magával fizet 

csendesült

mosollyal

fürdetem szívem a fényparádés

édes

látomásban

fel sem tűnik hogy elmerülök
egy
elképzelt világban.

Megállni a szerelemben...

Ébredni

fázósan

nappal szemben

dacoló magányban

zsongító csendben

könnyes utakat elfedő

meghajló rengetegben

megmaradni régi hitemben

kézfogásos révületben

káprázatos reggeleken

megbolondult életemben

létvilágos

jégvilágban

hóvirágos

borzongásban

szemtelenül nyújtózkodó korai rügyes ágban

meglátni

érinteni a békét

csukott szemmel idézni szíved olvasztó kohóját

vágyaim rég elveszített menedékét

magot szórni

almát harapni

fekete madarak hangját kihallgatni

hajók útját sóváran látni

szép

januárban

roppanó léptekkel

havas hegyeket járni

éhezni

szomjazni

vacogva fázni

nehezen cipelt napokban

szerelmedért
tűzzel
széllel
faggyal
dacolva
 konokul
megállni.

Új esztendő hajnalán...

Szerintem a vidámság a legfontosabb...

Pl - kutya az ágy alatt, beszorult kutya az ágy alatt, azaz az ágyam alatt...

Zsömle úgy megsokallta az eszeveszett lődözést, hogy nem elégedett meg az előszobai üldögéléssel (ami ugyebár kijár neki midőn szeretett felebarátaink százezreket taszajtanak szanaszét az ég felé...). És bejött hozzám, aki arra ébredtem, hogy kutya tuszkolódás az ágy alá + a dörgések hangjának sűrűsödése valszeg éjfélt jelent.
Nem is tévedtem.
Zsömike azonban nem számított a kézimunkás dobozok számának megszaporodására, amiket ünnepi vendégségek idejére az ágyam alatt rejtettem el ÉS beszorult.

Zabálom a pofáját, csak kievickélt!

Kicsit jártunk, kitártam az ajtót, hátha meggondolja magát, de a harmadik világháború hadüzenet nélküli kitörésének "illata" oly erősen vágta orrba,  hogy nem élt a szabad levegő szippantásának lehetőségével... a galád.
A gazda szétnézett az udvaron, megjáratta szemét a portán, konstatálta, hogy nem égett le se szín, se pajta, a lovak is épségben helyükön  maradtak... Azaz műhely, fatároló és a düdük sértetlenek.
Szívünkben úgy dallamok muzsikáltak, lám azonnal van okunk hálára.
Pazar évet zárhattak petárdázó, komplett, több órás tűzijáték parádét rendező feleink, hisz jut suska rendesen az úri huncutságokra (No szerencsére nem a mi üzletfeleink...).
Nem néztem semerre, nem akartam látni a robbanó fényeket, megelégedtem az udvarunkra hulló cucc fullasztó füstjével.
Cselesen kidobtam egy-két finom falatot, hátha rámozdul az eb, de semmi, a macska ismét ügyesebbnek bizonyult. Macska ügyileg érzelmeim még nem magasztosultak fel, így a Cili, Morzsa, Mákos guba... stb névre elvileg hallgató állat kint töltötte az évváltás fenséges pillanatait a fűtött kutyaólban.
Zsömike makacsul  tartotta magát, azaz kötötte az ebet a karóhoz, pontosabban a bejárati ajtóhoz.
Nem pezsgőztem, nem virsliztem, hanem bebújtam ágyikómba és egy új fajta átkot eszeltem ki.
Hiszek varázserőm hatásában.
Úgy hogy ne tessenek csodálkozni kedves petárdázó urak és legények, ha eztán libidójuk fordított arányban lesz az éjszaka során elkövetett durrantásokkal. Fixa ideám lett ugyanis, hogy a robbantgatások valamiféle potencia gondot rejtenek. A legények a gáton, akarom mondani a partfalon rendesen helyt álltak tűzijátékilag, ha eztán az ágyban nem lesz hasonlóan pazar a teljesítmény okoljanak csak engem nyugodtan.
Én az átkom fel bizony nem oldom, Zsömle és más négy lábú állatok nevében állíthatom, hogy jogos!

BUÉK!

(Kireggeledett. Zsömi most már kint üldögél az ablakom előtt, feltehetően a sokkhatás nem múlt el, szemben vele ugyanis fekete madárka keres valami elemózsiát, köztük alig egy méter, és az eb rá sem hederít. Legalább belé szorult egy kis emberség. Szeretem az állatokat....)

Morzsaszedés...

Hiába fohászkodtam éjfél után, hogy végre kialudhassam magam, hiába próbáltam beállítani belső órámat, hogy hétig NE ébredjek fel. De az elmúlt napok mozgalmassága, no meg a csendbe beleszaladó esőcseppek, szóval megint korán jött el a reggelem, de legalább a két óra környékére eső ébredés kimaradt.

Sötét van még, puha a párna, a gyapjú átvette testem melegét, belefúrom arcom. Mozizok. A cseppek peregnek, gömbölyűen gurulnak lefelé a tetőablakon, lemossák a füstöt és a láthatatlan koromszemektől is megtisztul minden. Hallgatom a hol lüktető, hol lanyhuló koppanást, kopogtatást. Morze. Külső és belső jelek, elmélyedek...

Emlékmorzsák a tegnapokból, némelyik fennakadt a szűk rostán. Nézegetem, ízlelgetem, hogy megmaradjon bennem holnap és holnapután, hogy belém vésődjön, tompuló memóriámban ne kallódjon el.

Mert vannak kincseim, miket tartogatnék, őrizgetnék, hogy ínséges időkben elővéve rájuk csodálkozhassak újra.

Emlékek, persze hogy róluk...

Simkó és a szökőkút.

Lili és az első falat pogácsa, az első karika kolbász.

Lenci és...

Most éppen itt tartok, ez a mozim, friss jelenet, minden részlete eleven.

Tegnap előtt este volt.

Lenci az ünnepelés harmadik, egyben legnagyobb családi együttlétén habcsók rózsaszínben pompázott, mondhatni gyönyörűséges volt, amikor kissé félrecsúszott masnival leomló hajában ajtónállót játszott, tudatva a család tagjaival, hogy csak az mehet át, aki fizet is érte. No nem csokival, pénzzel! Ezt az üzletasszonyi vénáját eleddig még nem ismerhettük, most azonban megbizonyosodhattunk, hogy végre lesz valaki, aki a család anyagi fellendülését elhozza... Kacagtunk rajta, vele és ismeretlen, kereskedő ősök génjeit is felfedezni véltük, azon túl, hogy természetesen szakasztott én vagyok Ő, azaz Ő szakasztott én, vagy valami ilyesmi.

Ölmeleg, boldogságos órákat töltöttünk együtt, eközben a verandán kiderült, hogy ki az úr a tengeren, több óráig tartó csatában kitartó volt két nagyobb unokám.

Majd Simon befalt egy fél tál sós stanglit, morzsák billegtek és tűntek el szája szegletén. Lili pedig még visszalépett indulás előtt, és szájába tuszkoltam néhány kanál áfonya lekvárt, ami a pavlováról lemaradt, nyelte, mint kacsa a nokedlit - mondaná anyám. (De már csak én mondom, és nézve őket anyám szemével is látom, és rá is gondolok, mily rajongással figyelné iperedésüket.) Lili lemosta magáról a lilát és némi hajcihős öltözködés után kiszaladtak Zsömikéhez.

Az eb boldogan tűrte az ajnározást.

Formás kis üvegbe töltöttem Lenci kedvenc uborkáit, kisujjnyi méretükkel nyerték el Lenci kegyeit. Ennyi elég lesz Mama! - szólt, s aztán ölbe kaptam, mert tart a kutyától. Zsömle azonban a nagyokkal volt elfoglalva. A kapuhoz érve, mikor letettem őt eldőlt a lányka, mint egy zsák, de gyorsan fel is pattant, talán tartva Zsömi rohamától. A kocsi már fent állt a dombocskán, kapuban állva figyeltük szeretteink távozását, a nagyok a sötétségből még vissza-visszakiabáltak.

Ekkor Lenci mint a rugó pattant egyet, megfordult és hatalmasat kiáltott.... BÚ-CSÚ PU-SZI PA-PI!!!!!

Leszaladt a kapuig és összepuszilta olvadozva hozzá hajoló  papiját, aztán eliramodott a többiek után.

Csak álltam ott és néztem, ahogy a habos fodrok kivillannak kabátkája alól, szapora lábacskái sietősre fogják és fürgén az autóba száll.
Kapupénzt adott nekünk, nem csokival, sem nem pénzzel, szeretettel fizetett!!!
Áldottá tette az ünnepet lezáró csendes perceket.

Hozsanna

Kibújik az éj alól a csodálatos világ

halvány köpenyében

ringatja még magát

és

rám is derül

terül

belőle

bánatok

sajgó

órák

eltemettetője

égi kép

rózsa és kék

szép

akár

egy

lágy

ecset

sejteti puhán a messzi fényeket

hosszú sötét éjjelek után

eső cseppek

monoton

litániája

szakítja meg reggeli

életes imám

új

reggel

új

nap

markomban ezer ragyogó kincset tartok

rakódnak egymásra boldog percek

arcok

szegeznek

fájdalmas sajgó évekre

glóriát

szürkévé váló túlsó partra

átvisszük-e

létünk

legszebben

dicsőítő szavát?!

Ünnep?

Megmentő csendünk ma sem ringat

ricsaj leplezi sebünk

tompítja rongyos titkainkat

parányi fények

imbolygó lángok

festik széppé a fáradt világot

maszatos arcok és fáradt kezek

az

üdvözítő végre megérkezett

talán

nem

ma

talán

nem

tegnap

szikla istálló

birka szag

széna illat

övezi

álmosan kutató  pásztorainkat

fényfüzérek

aranyló ágak

csillámló

ablakok

gömbök

girlandok

részegült neonos éjek

vagy

 

tömjén

mirha

ének

pompás ajándékok a földi létnek…